MK-döntő: sporttörténeti tettre készül a Zalaegerszeg

Vágólapra másolva!
2023.05.02. 10:21
null
A ZTE útja a kupáig a Budafokon keresztül vezet (Fotó: Török Attila)
Több ezer zalaegerszegi szurkoló kíséri el csapatát a fővárosba a Budafoki MTE elleni labdarúgó Mol Magyar Kupa-döntőre.

 

A Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület szerint könnyen lehet, hogy közelít majd a létszám az emlékezetes Manchester United elleni 2002-es Bajnokok Ligája-mérkőzéshez, amikor a ZTE 1–0-ra legyőzte a világhírű angol csapatot.

„A Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelem lélektanilag rendkívül sokat jelentett a május harmadiki kupadöntőre készülő ZTE FC-nek. Ám nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolóknak is, akik egyébként eddig is szorgalmasan szervezték útjukat a Puskás Arénába” – fogalmazott az egyesület közleményében.

A Zalaegerszeg a 2002-es bajnoki cím után érhet el újabb kimagasló sikert. Ha legyőzi a szerdai döntőben a másodosztályú Budafokot, a Győr, a Székesfehérvár és a Debrecen után a negyedik olyan vidéki klub lesz, amely nyert már bajnokságot és kupát is.

„S ha még számításba vesszük a férfi kosárlabdát, a zalai vármegyeszékhelyen oly népszerű sportágat, akkor Székesfehérvár mellett csak Zalaegerszeg büszkélkedhet azzal vidéken, hogy bajnok és kupagyőztes csapata van” – írta a Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület, amely a Zalatáj Kiadóval rendhagyó módját választotta annak, hogy a Zalaegerszegről, Zala vármegyéből érkező szurkolók mellett azok is ott legyenek a Puskás Arénában, akik egykor zalaegerszegiként, zalaiként a fővárosban telepedtek le. A Zalaegerszegi Önkormányzat által Budapesten évente rendezett Egerszegi Kapocs találkozó résztvevőinek elektronikus levélben küldött invitálást a kupadöntőre az egyesület és a kiadó.

„Buzdításban tehát nem lesz hiány zalai oldalon. A szurkolók remélik – nem lebecsülve az NB II-es Budafokot –, hogy a Debrecen ellen 2010-ben 3–2-re elveszített kupadöntő után ezúttal zalai sporttörténeti sikerként Zalaegerszegre kerül a Magyar Kupa is” – áll a közleményben.

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
szerda 19.30:
Budafoki MTE (NB II)–ZTE FC, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik