MK-döntő: Boér 10 napja álmában sem gondolta volna...

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.02. 19:04
null
Mátyus (balra) és Boér a sajtótájékoztatón
A másodosztályú Budafok az élvonalbeli ZTE-vel találkozik szerdán a Puskás Arénában a Magyar Kupa döntőjében. A két vezetőedző, Mátyus János és Boér Gábor megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

Mindkét tréner azzal kezdte: megtiszteltetés számukra, hogy itt lehetnek a Puskás Arénában. A Budafok vezetőedzője, Mátyus János szerint a felkészülésük remekül sikerült.

„De majd holnap kiderül. Van egy fájó eltiltottunk Soltész István személyében, illetve két komolyabb sérültünk. A többiek hittel, erővel felvértezve várják a meccset.”

Kérdésre válaszolva elárulta: a Vasas ellen (sérülten) triplázó – és minden Magyar Kupa-meccsén gólt szerző – Beke Péter hónapok óta kisebb sérüléssel bajlódik.

„Ugyanakkor minden meccsen harcra kész. A legutóbbi bajnokin pihentettem, hogy holnap pályára tudjon lépni.”

A Nemzeti Sportnak korábban beszélt arról: Budafokon megállították az utcán, hogy hozza el nekik a kupát. Vajon tett erre ígéretet?

„Ígérni ilyet nem tudok. Ígérni azt tudom, hogy az elmúlt nyolc hónap erényeit kivisszük a pályára. Magasabban kvalifikált lesz az ellenfelünk, toronymagas favorit a ZTE, de egy-egy mérkőzésen sok minden megtörténhet. Mi mindent meg fogunk tenni.”

MÁR A PUSKÁSBAN KÉSZÜLT A BUDAFOK: AZ EDZÉS SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

A ZTE vezetőedzője, Boér Gábor is zavartalan felkészülésről beszélt.

„A kisebb sérüléssel bajlódók felépültek, eltiltottunk nincs. Jól felkészített csapatot vettem át, ilyen szempontból könnyű dolgom volt. Fizikálisan és mentálisan is rendben voltak, mégis valami megtört náluk, ezt próbáltuk meg orvosolni egy-két apróbb változtatással. Egy hete vagyunk együtt, elég sűrű volt, és most sűrűbb napok várnak ránk.”

Ugyanakkor elismerte: a Budafok játékosai is remek csapatot alkotnak.

„Ez nem hízelgés: Mátyus munkája meglátszik a csapaton, ráadásul rutinosabb edző nálam. De itt talán nem ez fog számítani, hanem, hogy melyik csapat tud mentálisan vagy játékban az ellenfele fölé nőni, melyik csapat tudja magából kihozni azt, ami kell a győzelemhez.”

Elárulta: tíz napja még álmában sem gondolta volna, hogy ismét a ZTE vezetőedzője lesz, és kupadöntőben szerepelhet.

„A sors ilyen. De most nem ezen kell agyalnom, hanem felkészítenem a csapatot a lehető legjobb módon.”

Így várják a döntőt a kapusok
„Nagyon várom a döntőt, győzelemre készülök! Nagy feladat előtt állunk, nehéz találkozó vár ránk, de ha betartjuk a szakmai stáb utasításait, megnyerhetjük a meccset. A siker kulcsa a maximális koncentráció lesz, elöl és hátul is figyelnünk kell. Hátul nem hibázhatunk, míg elöl értékesítenünk kell a helyzeteinket. Tiszteljük a Budafokot, nagyszerűen menetelt a kupában, nem véletlenül ütött ki élvonalbeli csapatokat is. Beke Péter kiváló idényt fut, veszélyes játékos, ám felkészülünk rá is, és a teljes Budafokra. Haza akarjuk hozni a kupát!” – Demjén Patrik, a ZTE FC kapusa
„Izgatott vagyok, nem mindennap adatik meg egy futballistának, hogy a Magyar Kupa döntőjében szerepeljen. Az Újpest játékosaként egyszer már átélhettem a finálé atmoszféráját, ám ezúttal teljesen más lesz, most nagy valószínűséggel pályára is lépek. A kupamenetelés során bizonyítottuk, hogy bárki ellen van esélyünk, a Zalaegerszeggel szemben is lesz keresnivalónk. Ugyanolyan felfogással megyünk ki a pályára, mint a kupasorozat korábbi szakaszában a Kisvárda és a Vasas ellen, nem adjuk könnyen a bőrünket” Gundel-Takács Bence, a Budafoki MTE kapusa

A ZTE EDZÉSÉNEK SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
szerda 19.30:
Budafoki MTE (NB II)–ZTE FC, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A cserékben is lehet a zalaiak ereje
Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője jó érzékkel cserélt a hétvégi fordulóban Mezőkövesden: a szünetben pályára küldött Tajti Mátyás az 57. percben szabadrúgásból egyenlített, majd a 71. percben becserélt Mim Gergely három perccel a pályára lépése után szép egyéni megmozdulás végén (a szöglet után kifejelt labdát mellre vette, majd ballal kapásból a kapuba bombázott) győztes gólt szerzett. A 23 esztendős középpályás második találatát szerezte az első osztályban (előtte októberben a Paks elleni 3–0-s meccsen talált be), és azt reméli, a bajnoki győzelem a Magyar Kupa döntőjében is érezteti a hatását.
„Amikor jött felém a labda, nem kellett mozdulnom semerre, csak arra gondoltam, minél jobban sikerüljön az átvétel, és aztán lövök. Szerencsére a labda utat talált a mezőkövesdi kapuba – idézte fel a győztes gólját a kupadöntőre készülő Mim Gergely. – Régóta vágytam rá, hogy újra gólt szerezzek, a decemberi porcműtétem után a tavaszom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és a csapat szezonja sem úgy alakult, ahogy reméltük. Úgy érzem, a hétvégi győzelem sokat adott nekünk, felfokozott állapotban várjuk a Budafok elleni Magyar Kupa-döntőt. Jól tudjuk, nem indulhatunk ki abból, hogy az ellenfelünk az NB II-ben szerepel, már csak azért sem, mert a fináléba vezető úton a Kisvárdát és a Vasast is búcsúztatta. Még sohasem futballoztam a Puskás Arénában, remélem, szerdán a családom előtt lesz rá lehetőségem, és persze abban is bízom, megnyerjük a döntőt.”
Z. A.
A kupadöntőre különvillamos is indul
Napokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy több mint húszezer jegy már elkelt a másodosztályú Budafoki MTE–ZTE FC Magyar Kupa-döntőre. Fontos információ, hogy a belépőket a
meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megvásárolni még a találkozó napján is, ám a Puskás Arénában nem lesz helyszíni jegyértékesítés. Budafok-Tétény önkormányzata jóvoltából két szurkolói villamos indul szerdán a Városháza térről a Puskás Arénába, az egyik 16.56, a másik 17 órakor. Ehhez előzetes regisztráció szükséges.
Ami a ZTE-szurkolókat illeti: a drukkerek egy része buszokkal és vonattal érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvartól 17.30 órakor vonulnak együtt a Puskás Arénába. A kupadöntő apropóján összefogott Zala vármegye önkormányzata, Zalaegerszeg városa és a ZTE FC, hogy minél több drukker szurkolhasson élőben a csapatnak, így nyolcszáz diák és a kísérők utazását biztosítják. J. Á.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik