NB I: Hornyák szerint a Vasasban duplázó korábbi játékosát ki kellett volna állítani

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 22:13
null
Hornyák Zsolt szerint Urblík Józsefnek az első góljánál már nem kellett volna a pályán lennie (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB 29. fordulójában a Vasas fordulatos mérkőzésen hazai pályán 2–2-re végzett a Puskás Akadémiával. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Vasas megbízott trénerében, Desits Szilárdban felemás érzések kavarogtak.

„Ha nem lett volna olyan fontos a három pont, azt mondanám, minden rendben. Viszont minket csak a győzelmet tartanak életben, úgyhogy nagyon csalódott vagyok. A mérkőzés pozitívuma az volt, hogy hátrányból fordítottunk, a tragédiája pedig az, hogy elbuktuk a győzelmet. Nagyon sajnálom.”

DESITS SZILÁRD SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerint az első félidőben csapata passzív volt.

„Tartottuk a labdát, aztán Zahedi érkezésével veszélyesebbek lettünk, gólra is tudtuk ez váltani. Aztán nem használtuk ki a helyzeteket, Zahedinek, Grubernek és Komárominak is volt ziccere, de kihagyták. Ha rárúgjuk, sima mérkőzés, ehelyett fordított az ellenfél, és nekünk kellett egyenlítenünk. A helyzetkihasználással már a múltban is küzdöttünk. Kár, hogy nem nyertünk, benne volt a három pont, de a következő meccsek is ilyen nehezek lesznek.”

A trénert arról kérdezték, mit szólt korábbi játékosa Urblík József gólöröméhez, aki jól láthatóan a felcsúti kispad felé kiabált.

„Erről nem szeretnék beszélni, inkább arról, hogy már a pályán sem kellett volna akkor lennie a Levi elleni belépője miatt. Látniuk kellene a lábát, jó, hogy nem tört el, remélem, nem veszítjük el hosszabb időre.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

URBLÍK: EZT HALLGATOM, AMIÓTA IDEJÖTTEM

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

Vasas–Puskás Akadémia 2–2 (0–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1458 néző. Vezette: Antal Péter
Gólszerző: Urblík (73., 86.), ill. Favorov (49.), Komáromi (89.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik