NS-klub: Vlaszák Géza parádés védéseivel Fabien Barthezre emlékeztette a francia sajtót

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 11:02
null
Vlaszák Géza remekelt a Nantes ellen
„Vlaszák Géza kapta a legtöbb gratulációt”. Nem véletlenül jelent meg 2000. október 28-án ezzel a címmel a Nemzeti Sportban a Nantes–MTK UEFA-kupa-selejtező első mérkőzésének tudósítása. Habár a francia együttes 2–1-re legyőzte a kék-fehéreket, a kapusának köszönhette a magyar csapat, hogy reális továbbjutási eséllyel várhatta a hazai visszavágót.

„A mai napig jól emlékszem a meccsre   – nyilatkozta lapunknak a ZTE jelenlegi kapusedzője. –    Illés Béla góljával teljesen megérdemelten vezetést szereztünk, s egészen az egyenlítő gólig jól is játszottunk. A Nantes volt akkor a francia bajnok, erős ellenfél volt, jó pár helyzetet kidolgozott, de mi uraltuk a mérkőzést. Az egyenlítő góljuk előtt az alapvonalról lehetetlen helyzetből adott középre az ellenfél egyik játékosa, majd ebből gólt szereztek, ezután csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a második találatukat. Nem sokkal később egy távoli, lapos lövés után megfordították az eredményt. Annak ellenére, hogy valóban jól védtem, szerintem egy kicsikét mindkét gólnál hibáztam. A mérkőzés után bejött Nantes polgármestere az öltözőnkbe, gratulált, s azt mondta, hogy ilyen remek kapusteljesítményt ritkán lehet látni. A legnehezebb dolgom egy fejes után volt. Szinte mindig jó helyen voltam, jól mozdultam ki a kapuból, a közeli és távoli lövéseket hárítottam, valamint nem jöttek ki rólam a labdák. Csapatszinten is jól védekeztünk, remekül játszottunk. A fránya egyenlítő gól előtti szituációt sajnálom.”

A szigorú L'Équipe újságírója 6-os osztályzatot adott az akkor 27 éves magyar kapusnak, nem véletlenül nevezték a mérkőzés hősének. Az összecsapás után Vlaszák Géza kapta a legtöbb gratulációt, a játékostársak pedig a kapus hátát veregetve köszönték meg, hogy a nehéz periódusokban parádés védéseivel tartotta bennük a lelket. Az egyik helyi újság párhuzamot vont Vlaszák Géza és a francia válogatott Fabien Barthez között, nemcsak egyformán kopaszra borotvált fejük és borostás álluk, hanem bravúrjaik miatt is.

Az MTK a 2000–2001-es UEFA-kupa-selejtezőben két kört sikeresen teljesített, először a finn Jokerit Helsinkit ütötte ki 5–2-es összesítéssel, majd több idegenben lőtt góllal (2–2) a korábbi Manchester United csatár, Dimitar Berbatov fémjelezte CSZKA Szófiát is búcsúztatta. A harmadik körben, a legjobb 32 közé jutásért a 2–1-es Nantes-győzelmet hozó első felvonás után Budapesten 1–0-ra győzött a francia bajnok.

„A két meccs alapján reális esélyünk volt a továbbjutásra, a visszavágón Bükszegi Zoltán nulla nullánál ziccerben hibázott, ha akkor gólt lövünk és mi nyerünk egy nullára, továbbjutunk. Nagyon szoros párharcot vívtunk a francia bajnokkal, jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik