Paks: eltört Papp Kristóf külbokája, vége az idényének

Vágólapra másolva!
2022.03.10. 12:09
null
Papp (zöldben) idényének úgy fest, vége (Fotó: Szabó Miklós)
Az elmúlt hétvégi fordulóban a Paksi FC 4–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, ám a tolnaiak elvesztették középpályájuk fontos láncszemét: Papp Kristóf ugyanis egy szerencsétlen földet érés után megsérült, hordággyal kellett lehozni, s mára kiderült, a bokája külső részén szenvedett törést.

A paksifc.hu beszámolója szerint a 28 éves középpályást egy felszabadítási kísérlet eltalálta, Papp igen szerencsétlenül ért földet, hordágyon kellett levinni a pályáról. A paksi játékos már az eset után elmondta, attól tartott, hogy nemrég műtött térde sérült meg ismét, ám ez szerencséjére stabil volt, a bokája viszont csúnyán feldagadt.

„A képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy az úgynevezett külbokám eltörött. Mivel eléggé be van dagadva, első körben csütörtökön begipszelik, aztán a jövő hét második felében várhatóan további vizsgálatokat végeznek, hogy kell-e műtéti beavatkozást, lemezelést végezni. Rossz időben jött a sérülés, hiszen nemrég a koronavírus miatt kellett kihagynom több hetet, majd visszatérésem után úgy éreztem, jól megy a játék és a csapat is kiváló szériában van. Jó lett volna a szezon végéig együtt küzdeni a minél jobb helyekért” – idézte a középpályást a paksifc.hu.

Mindez azt jelenti, hogy Papp Kristóf ebben az idényben már nem léphet pályára, a klub honlapjának jóslata szerint az alapozás során végezhet majd teljes értékű munkát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik