NB I: Mezőkövesdre igazolt a horvát támadó – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 19:56
null
Tomislav Kis Mezőkövesdre igazolt (Fotó: AFP, archív)
Ahogy azt a Nemzeti Sport is előre jelezte, Mezőkövesdre szerződött Tomislav Kis. A horvát utánpótlás-válogatott támadó érkezését a Facebook-oldalán jelentette be a labdarúgó NB I 6. helyén álló klub.

 

A Mezőkövesd posztja szerint a klub két és féléves szerződést kötött a 27 éves támadóval. A klub jelezte, hogy a játékosról bővebben csütörtökön ad tájékoztatást.

Tomislav Kis a horvát U17-es, U18-as, U19-es, U20-as és U21-es válogatottban is játszott, a felnőtt nemzeti együttesben azonban eddig nem jutott szerephez. Számos klubban futballozott már, Horvátországban a Hajduk Splitben, a Dugopoljében, a Goricában, Szlovéniában a Zavrcban, Belgiumban a Kortrijkben, a Cercle Bruges-ben, Fehéroroszországban a Sahtyor Szoligorszkban, Dél-Koreában a Szongnamban, míg Litvániában a már említett Zalgirisben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Babati Benjámin (ZTE FC), Patrick Ikenne-King (nigériai, szabadon igazolhatóként), Kamer Qaka (albán, Shkëndija – Észak-Macedónia, szabadon igazolhatóként), Andrej Lukic (horvát, Dragovoljac – Horvátország), Amir Bilali (albán, Academica Clinceni – Románia), Tomislav Kis (horvát, FK Zalgiris – Litvánia)
Kölcsönbe érkezők: Denis Granecny (cseh, Baník Ostrava – Csehország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Szépe János (MTK Budapest), Jakub Vojtus (szlovák, Rapid Bucuresti – Románia), Héctor Martínez Torres (spanyol, Real Murcia – Spanyolország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik