Mezőkövesd: Nem nézünk ki jól – Supka Attila

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 07:30
null
Supka Attila szerint mindenki érzi a helyzet súlyát (Fotó: Török Attila)
A Mezőkövesd vezetőedzője, Supka Attila elmondta: ami a téli felkészülést illeti, nem lehet érdemi munkáról beszélni, és ha rajta múlna, elhalasztaná a tavaszi bajnoki rajtot.

 

– Kezdjük a legfontosabbal: ki tud állni tizenegy egészséges játékossal a Mezőkövesd az MTK Budapest ellen vasárnap?     
– Jó kérdés… – sóhajtott Supka Attila, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője, aki októberben vette át a csapat irányítását. – Ha már így belevágtunk, elmondhatom, nehéz felkészülési időszak van mögöttünk. Igaz, a megállapítás más csapatra is érvényes lehet. Az elmúlt másfél, két hétben öt játékossal edzettünk, a napokban csatlakozott két-három futballista a kerethez. Ők a legelejéről kezdhetik a munkát, tíz nap karantén után be kell tartani a protokollt. Negatív teszt után vérvétel, majd szívultrahang-vizsgálat, azután jöhet a fokozatos terhelés. Egy biztos: nem nézünk ki jól.

– Ezt hallva aligha beszélhetünk érdemi munkáról a téli felkészülés alatt.     
– Nemigen.

– Mit gondol, el kellene halasztani a tavaszi rajtot?     
– Ez megint jó kérdés. Ebben a pillanatban nem lehet tudni, mi a helyes döntés. Most nálunk vannak súlyos problémák, ám lehet, hogy később más csapatnál lesz hasonló a koronavírus-helyzet. A mostani állapotunkat figyelembe véve egyértelműen a halasztás mellett lennék.

–  Jelenleg a hatodik helyen áll a Mezőkövesd a tabellán. Reális ez a pozíció?     
– Kizárólag arról az időszakról tudok beszélni, amióta a klubnál vagyok. Miután segítőimmel átvettük a csapatot, próbáltunk új impulzust adni, mást belevinni a játékba és a heti munkába. Az elején jól néztünk ki, eredményesek voltunk. Aztán jöttek a problémák: előbb Luka Lakveheliani szenvedett keresztszalag-szakadást, majd Farkas Dániel lett koronavírusos, s esett ki hosszú időre. Ráadásul rajtuk kívül is volt több játékos, aki nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, s emiatt visszaesett az eredményessége. A játékkal nem volt gond, a három elveszített bajnokin, a Ferencváros, a Kisvárda és a Mol Fehérvár ellen egyaránt jól játszottunk, voltak helyzeteink is, csak nem tudtuk gólra váltani. A Vidit ráadásul nyomás alatt is tartottuk. Most olyan pozícióban vagyunk, ahonnan el lehet indulni, lehet építkezni. Bízom benne, hogy hamar rendben lesz minden, és megfelelő munkát tudunk végezni.

– Mivel volt a legkevésbé elégedett az ősszel? Miben szeretnének a legtöbbet javulni?     
– A támadójátékban és a helyzetkihasználásban kell javulnunk. A helyzeteket kialakítottuk, ám nem tudtunk betalálni az ellenfelek kapujába. Valamint a védekezésből támadásba átmenetben is fejlődnünk kell. Ha ezeken tudunk változtatni, szép tavaszunk lehet.

– Denis Granecny, Amir Bilali, Andrej Lukic, Patrick Ikenne-King, Kamer Qaka és Babati Benjamin személyében hat új játékos érkezett a klubhoz, közülük négy védő. Nem volt elégedett a hátvédekkel, esetleg a csapat védekezésével?     
– Ahogyan említettem, Lakveheliani kiesése miatt balhátvédre szükségünk volt, hiszen egyedül Vadnai Dániel volt arra a posztra. Szépe János távozott, így érkeztek belső védők is. Jobb oldalon láthattuk, hogy Farkas Dániel kiesése után voltak problémáink, valamint a középpályára szerettünk volna olyan játékost, aki színt visz a játékunkba. A támadósorba megszereztük Babatit, aki gyors és képzett játékos, a bal lába kifejezetten jó.

– A hétvégi bajnokin a kieső helyen álló MTK lesz az ellenfelük, ennyi nehézséggel megküzdve mit vár a mérkőzéstől?     
– Ha egyáltalán lesz meccs… Abból az állományból kell a legjobbat kihoznunk, amely a rendelkezésünkre áll, mindenki érzi a helyzet súlyát. Nem az MTK-ra figyelünk, hanem saját magunkra.

NB I, 2021–2022, 18. FORDULÓ
HELYSZÍN
Január 29., szombat
14.30: Paksi FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Budapest,Bozsik Aréna
Január 30., vasárnap
13.00: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
15.15: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
Mezőkövesd,Városi Stadion
20.00: Újpest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17–28 –11 14

 

A téli szünetben Supka Attila jószerével már annak is örült, ha edzést tarthatott (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)
A téli szünetben Supka Attila jószerével már annak is örült, ha edzést tarthatott (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik