DVTK: Ezen a tavaszon nem a szép játék a fontos – Hegedűs

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 09:11
null
Hegedűs János (balra) akrobatikus mozdulatokkal, és ha kell, társai irányításával segíti a DVTK-t (Fotó: Árvai Károly)
Hegedűs János nyáron csatlakozott a DVTK keretéhez, és fél év alatt alapemberré vált a labdarúgó NB I-ben a kiesés ellen harcoló együttesben.

 

A Diósgyőri VTK nehéz helyzetben várta a tavaszi szezont, s két utóbbi mérkőzését követően is az utolsó helyen maradt, de a múlt heti, Ferencváros elleni idegenbeli győzelem (1–0) bizakodásra adhat okot Miskolcon. Merthogy azon a mérkőzésen nem csupán a Ferencváros hatvanegy bajnokit számláló hazai veretlensége szakadt meg, hanem a Diósgyőr zöld-fehérekkel szembeni, 2009 óta tartó idegenbeli nyeretlensége is.

Még az Albert Flórián Stadionban történt, a hazai szurkolók által okozott botrányokkal tarkított októberi napon, hogy a DVTK 3–1-re vezetett, amikor félbeszakadt a bajnoki, amelynek három pontját 3–0-s összesítéssel a borsodi csapatnak adta az MLSZ versenybizottsága. Abban az időben Hegedűs János még csak 13 éves volt, a legutóbbi, Üllői úti mérkőzésen viszont már pályára lépett.

„Talán szurkolóink is megértik, hogy ezen a tavaszon nem a szép játék lesz fontos nekünk – kezdte a Diósgyőri VTK 24 esztendős belső védője. – Próbáltuk kapott gól nélkül lejátszani a mérkőzést, mert az legalább egy pontot jelent, végül szerencsénkre három lett belőle. Tudom, hogy a klub életében mekkora eredmény nyerni a Ferencváros ellen idegenben, de nem lehetett ünnepelni, mert továbbra is az utolsó helyen állunk.”

BIZTOS PONT
Hegedűs János az idény első fordulójában játszott először diósgyőri mezben, s valamennyi eddigi bajnokin a kezdőcsapat tagja volt, vagyis pillanatok alatt meghatározó labdarúgóvá lépett elő, s olybá tűnik, hogy Feczkó Tamás és Geri Gergely vezetőedző után a horvát Zoran Zekic is maximálisan bízik a 24 esztendős védőben.
Játékosok, akik az idényben Hegedűs János (16) mellett a kezdőcsapat tagjai voltak a védelemben: 
Hysen Memolla (albán)  13,   Szerhij Sesztakov (ukrán) 11, Polgár Kristóf  9,  Dejan Karan (szerb)  8,   Szűcs Kornél 7,  Alen Grgic (horvát)  2,    Goran Milovic (horvát)   2,   Vinko Soldo (horvát) 2,   Vági András 1  bajnoki.

Néhány nappal később ugyanis Zoran Zekic vezetőedző együttese a Paksi FC vendégeként 2–1-es vereséget szenvedett.

„Nagyon bosszantó volt a vereség, mert az első paksi gól lesről született, aztán közvetlenül a szünet előtt öngóllal nőtt a hátrányunk    – folytatta a védő. – Amikor szépítettünk, volt még hátra húsz perc, be is szorítottuk a Paksot a kapuja elé, ám nem sikerült újra betalálni. Még mindig az utolsó helyen állunk, idegesít, mert ennél jobbat érdemlünk. Ha ütne-vágna minket a mezőny, elfogadnám, hogy ennyit tudunk, és becsületből végigjátsszuk az idényt, de nem ez a realitás. Októberben a Paks ellen hazai pályán a kilencvenegyedik, decemberben az MTK ellen a kilencvenkettedik percben kaptuk a gólt, amellyel veszítettünk, márpedig ennek később jelentősége lehet.”

Hegedűs János a nyáron csatlakozott a kerethez, s próbált meg mihamarabb beilleszkedni, a védelmet megfelelően irányítani. Néhány hónappal később, a januári tulajdonosváltással egy időben hat horvát, továbbá egy-egy észt és bosnyák-magyar játékos érkezett a klubhoz, közülük öten a védelem megerősítésére. Így aztán a két tavaszi mérkőzésen megesett, hogy Hegedűs János volt a legrégebben Diósgyőrben futballozó játékos a hátvédsorban. Rá hárult a feladat, hogy Alen Grgic, Goran Milovic és Vinko Soldo együttes mozgását koordinálja.

„A kommunikációval nincs gondunk, angolul mindenki beszél, tökéletesen megértjük egymást a pályán és az öltözőben egyaránt   – mondta Hegedűs János. –   Inkább az a gond, hogy a felkészülés végén érkeztek, így kellene egy kis idő az összeszokáshoz, de az nincs. Háromnaponta mérkőzések jönnek a bajnokságban, a Magyar Kupában is állunk még, így menet közben kell megoldanunk a feladatot.”

A diósgyőriek vasárnap az ugyancsak kieső helyen szerénykedő Budafokot fogadják, s a kiesés elkerülése érdekében kizárólag a győzelem elfogadható nekik.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 35–9 +26 42
2. Mol Fehérvár 17 9 5 3 41–19 +22 32
3. Kisvárda 17 7 6 4 19–19 0 27
4. MTK Budapest 17 7 5 5 26–23 +3 26
5. Paksi FC 17 7 3 7 31–31 0 24
6. Puskás Akadémia 17 7 3 7 21–25 –4 24
7. Zalaegerszegi TE 17 6 3 8 30–30 0 21
8. Mezőkövesd 17 6 3 8 16–22 –6 21
9. Újpest FC 17 5 4 8 20–37 –17 19
10. Budapest Honvéd 17 4 6 7 26–25 +1 18
11. Budafoki MTE 17 4 4 9 19–31 –12 16
12. Diósgyőri VTK 17 4 1 12 20–33 –13 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik