NB I: megérdemelten az élen – ilyen volt a Ferencváros idénye

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 13:04
null
Olekszandr Zubkov (balra) ragyogó teljesítménnyel járult hozzá a Ferencváros bajnoki címvédéséhez (Fotó: Török Attila)
Megérdemelten végzett az élen a Ferencváros, amely nemcsak idehaza, hanem a nemzetközi kupaporondon is helytállt az idényben.

 

Finoman fogalmazva is sűrű volt az idénykezdet. A Ferencváros a klub történetének 30. bajnoki címét besöpörve nagy lendületet vett a nemzetközi porondon. Noha mindenki féltette a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben, a bolgár bajnokot végül kettős győzelemmel búcsúztatta (2–1, 3–2). A siker kétségkívül meghozta a zöld-fehérek önbizalmát, a máltai Valletta elleni párharcot is hozták (3–1, 1–1), hogy aztán a horvát Dinamo Zagreb állítsa meg őket a BL-ben (1–1, 0–4). Szerhij Rebrov együttese az Európa-ligában vigasztalódott – nem is akárhogyan! A könnyűnek éppen nem nevezhető csoportból kis híján továbbjutott, az Espanyol, a CSZKA Moszkva és a Ludogorec sem futballozta le a magyar bajnokot. Sőt!

Ebből is kiderül, a Ferencváros sűrű program szorításában vágott neki az újabb bajnoki idénynek. A szakértők biztosra vették, hogy akárcsak egy esztendővel azelőtt a fehérváriak, a zöld-fehérek is megsínylik a kettős terhelést. Nem így történt. Szerhij Rebrov úgy sakkozott „katonáival”, akár a legnagyobb mesterek, és miközben csapata talpon maradt a nemzetközi porondon, idehaza sorra nyerte meg a bajnokikat. Köszönhette ezt többek között a bomba formába kerülő Tokmac Nguennek, aki első ráhangoló idényét követően úgy szlalomozott a pályán, hogy a legtöbb védő jobbra-balra dőlt előtte.

A csapat sokszor egy góllal hozta a találkozókat, jó példa rá az Újpest elleni három derbi, amelyeken rendre 1–0-ra győzött, de az idény elején az újonc Kaposvárt, a Diósgyőrt és a Kisvárdát is 1–0-ra múlta felül. Mindig volt valaki a csapatban, aki villant, s akkor is kirukkolt valami váratlannal, amikor a többiek ólomlábakon mozogtak. Hol Olekszandr Zubkov, hol Isael, hol pedig Franck Boli hozta a tőle elvárható pluszt – a Ferencváros pedig szép lassan bebetonozta helyét a tabella élén.

A csapat legnagyobb erőssége az lett – és ezt utólag maguk a futballisták is elismerték –, hogy ha nehezen is, azokon a mérkőzéseken is győzött, amelyeket korábban vagy elbukott, vagy döntetlenre adott. A magabiztosság a hazai fronton is megmutatkozott az együttesen, a lábak nem remegtek meg, a fejek tiszták maradtak, és a játékosok a tabella alsó és középső harmadához tartozó csapatokat otthon és idegenben is legyőzték.

A 30. bajnoki címet tehát a 31. követte úgy, hogy közben a gárda a nemzetközi porondon is helytállt, sőt szintet lépett. A zöld-fehérek hosszú évek után jutottak el oda, ahová mindig is vágytak – egy európai kupasorozat csoportkörébe. A sikerben elévülhetetlen érdemei vannak a Szerhij Rebrov vezette szakmai stábnak, hiszen az ukrán vezetőedző a legapróbb részletekig elemezte az ellenfeleket, a pályára pedig csak azokat a futballistákat küldte, akik az adott napon megfelelő fizikai és mentális állapotban voltak.

A jelenlegi Ferencváros legnagyobb erőssége a szervezettség, Szerhij Rebrov rendszerben gondolkodik, és immár olyan futballisták is vannak a keretben, akik egymaguk képesek találkozókat eldönteni. A trónfosztás a következő idényben sem ígérkezik könnyű feladatnak.

Dzurják József, a Ferencváros korábbi gólkirálya

A stabilitás volt a kulcsa a duplázásnak. A Szerhij Rebrov által kitalált rendszer egyértelműen bevált, és az idény elején a kettős terhelést is bírta a csapat, jól vizsgázott a nemzetközi porondon. Dibusz Dénes teljesítménye előtt le a kalappal, hozta a bravúrokat, a védekezés amúgy is erőssége volt az együttesnek. Szerhij Rebrov meccsek közben sokszor csatár helyett védekező középpályást küldött pályára, s ez nem tetszett a szurkolóknak, de az eredmény őt igazolta. Minden mérkőzésen volt nyerő ember, aki a fontos gólt megszerezte. Kialakult az alapcsapat, amely rendkívül erősnek bizonyult. Hamar eldőlt a bajnoki cím, és ez alighanem jót tett az edzések, a csapat hangulatának.

FÉNY

Ha nincs  Franck Boli, az összkép nem lenne ilyen szép. Az elefántcsontparti csatár első idényében három derbin is győztes gólt szerzett, egyedülálló, hogy valaki mindhárom Újpest elleni 1–0-s találkozón jókor legyen jó helyen. Egyértelműen bizonyította, miért ragaszkodott Szerhij Rebrov a megszerzéséhez.

ÁRNYÉK

Idénybeli leggyengébb mérkőzését Mezőkövesden játszotta a csapat. A zöld-fehérek nagy reményekkel érkeztek a bajnoki bronzra hajtó meglepetéscsapat otthonába, ehhez képest a hazaiak negyvenöt perc alatt három gólt szereztek. A máskor megbízható Miha Blazic és társainak lába mintha gyökeret eresztett volna, úgy nézték a mellettük száguldozó kövesdi csatárokat.


A JÁTÉKOSOK RANGSORHELYEZÉSE*
1. Isael da Silva Barbosa 6.000
3. Tokmac Chol Nguen 5.962
4. Franck Boli 5.880
5. Olekszandr Zubkov 5.852
17. Botka Endre 5.706
26. Miha Blazic 5.600
28. Lovrencsics Gergő 5.565
30. Ihor Haratin 5.556
34. Sigér Dávid 5.520
56. Eldar Civic 5.417
*a legalább 17 értékelhető bajnokin pályára lépők

A KAPUS HELYEZÉSE
2. Dibusz Dénes 6.158


Az összeállítást készítette: TŐSÉR NORBERT

Azonos pontszámnál csak abban az esetben van holtverseny, ha az értékelhető mérkőzések száma is azonos.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC33237358–24+3476
2. Mol Fehérvár FC33189656–29+2763
3. Puskás Akadémia FC331412752–41+1154
4. Mezőkövesd Zsóry FC331481142–31+1150
5. Budapest Honvéd331281336–44 –844
6. Újpest FC331271445–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC3311101251–44 +743
8. Kisvárda331261542–43 –142
9. Diósgyőri VTK331251640–52–1241
10. Paksi FC331181446–53 –741
11. Debreceni VSC331161648–57 –939
12. Kaposvári Rákóczi FC33422727–80–5314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik