NB I: májusban visszatérne a Haladás válogatott védője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 21:33
A februárban, Újvidéken megműtött egyszeres magyar válogatott védő, Bosnjak Predrag gyógytornázik, és szeretne még ebben az idényben visszatérni a pályára. A vállszalagszakadásból lábadozó védő egy héttel ezelőttig Újvidéken gyógyult, azóta már a klubjánál folytatja a regenerációt – számolt be róla a Haladás hivatalos honlapja.

A Haladás védője, Bosnjak Predrag még tavaly december 8-án, az MTK elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett vállszalagszakadást, de ezt csak a téli szünet után elvégzett megismételt vizsgálatok során sikerült felismerni, és ezért csak február közepén műtötték meg a védőt. A műtétre Újvidéken került sor, s a 33 éves játékos a beavatkozást követően ott is gyógyult, ám a rögzítőkötés eltávolítása után múlt csütörtökön visszatért Szombathelyre.

„A műtét utáni első héten semmit sem csinálhattam a bal karommal, persze nem is igen tudtam volna, mert nagy fájdalmaim voltak, amit csak erős fájdalomcsillapítóval tudtam elviselni . Az azt követő időszak sem volt kellemes, mert amellett, hogy rögzítőkötéssel felkötötték a vállam, még egy kispárnát is be kellett tenni a könyököm és a testem közé, így 30 fokos szögben állt a karom. Erre azért volt szükség, nehogy megfeszüljön a vállszalagom. A kényelmetlen testhelyzet miatt öt héten keresztül csak a fotelban tudtam aludni” – idézte a játékost a klub honlapja.

Bosnjak jelenleg heti három alkalommal jár gyógytornára, és Lukács Tihamér erőnléti edző irányításával állóképesség-fejlesztő gyakorlatokat végez.

„Ha minden jól megy, két hét múlva elkezdhetek futni, aztán a labdás gyakorlatokba is beszállhatok. Terveim szerint még ebben a bajnokságban pályára léphetek, remélem május elején már játékra jelentkezhetek” – árulta el Bosnjak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik