Honvéd: a Lazio spanyolja iránt érdeklődnek – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 08:33
null
Mamadou Tounkara 2014-ben egy Lazio–Hamburg felkészülési mérkőzésen (Fotó: AFP)
Olasz sajtóhír szerint a Bp. Honvéd labdarúgócsapata érdeklődik Mamadou Tounkara, a Lazio 21 éves spanyol csatára iránt.

A tuttomercatoweb.com szerint Mamadou Tounkarát 2018-ig szerződés köti a Lazióhoz, ám a római csapatnál már nem számolnak vele. Az olasz portál úgy tudja, hogy Magyarországról a Honvéd, Oroszországból az FK Krasznodar érdeklődik a 21 éves csatár iránt.

A szenegáli szülők gyermekeként Spanyolországban születő játékos az FC Barcelonában nevelkedett, 2012-ben szerezte meg a Lazio. A római kékek színeiben a 2013–2014-es szezon utolsó fordulójában bemutatkozott a Serie A-ban, a Bologna elleni meccsen Miroslav Klose helyére cserélték be.

ÖSSZEÁLLÍTÁS MAMADOU TOUNKARÁRÓL



Megragadni azonban nem tudott a Lazio első csapatában, a következő évben a tartalékgárdában kapott szerepet, a 2015–2016-os szezonban pedig a Crotonénak, majd a szintén másodosztályú Salernitanának adták kölcsön. A Serie B-ben tíz mérkőzésen egy gólt szerzett. A legutóbbi szezonban egy mérkőzésen négy perc játéklehetőség jutott neki a Lazióban a Serie A-ban.

Tounkarát 2012-ben meghívták az U17-es spanyol válogatottba, négy évvel később azonban úgy nyilatkozott, hogy a szenegáli válogatottat szeretné erősíteni.

„Szenegáli vagyok, és a nemzeti csapatunkat támogatom. Igaz, hogy kettős állampolgár vagyok, de ezt már megvitattam a családommal. Ha kell, jövők és harcolok a hazám színeiért” – nyilatkozta Tounkara, akire azóta sem számítanak az afrikai válogatottnál.

A Transfermarkt 350 ezer euróra becsüli a támadó értékét.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Danilo (brazil, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dibba al-Fudzsajra – Arab Emírségek), Deák István (Mosonmagyaróvár), Akeem Latifu (nigériai, FK Zira – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt (Videoton)
Kölcsönbe érkezők: Laczkó Zsolt (Paks, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Bobál Gergely (ZTE FC), Fehér Imre (SZEOL SC)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Banó-Szabó Bence, Berla Attila, Bíró Ákos, Gergényi Bence, Herjeczki Kristóf, Nemes Barna, Rózsahegyi Dominik, Stoiacovici Dávid, Tömösvári Bálint
Kiszemeltek: Mamadou Tounkara (spanyol-szenegáli, Lazio – Olaszország)
Távozók: Hajdú Ádám (Paks, kölcsön után végleg), Hidi Patrik (Real Oviedo – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Mezőkövesd), Major Barnabás (Csákvár), Márton András (FC Tiszaújváros), Somogyi Csaba (Budafok), Dusan Vasziljevics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Vernes Richárd (paksi kölcsön után ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Bora György (ismét Dorog), Erdélyi Botond (Kisvárda), Göblyös Dániel (Dorog), Kovács Dániel (Dorog), Raul Ioan Palmes (román, Kazincbarcika), Vajda Dániel (budaörsi kölcsön után Dorog), Varga Márkó (kozármislenyi kölcsön után Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs Zsolt (Paks, onnan ZTE FC), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik