NB I: rémes Vidi-mérleg a Fradi ellen; a Haladás rég nem látott dologra készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.20. 10:04
null
A Videoton augusztusban mélyponton volt az FTC fogadásakor – most azonban remek sorozatban van pályaválasztóként <br />(Fotó: Hegedüs Gábor)
Ez már a 31. forduló a labdarúgó NB I-ben: a 2015–2016-os idény bajnoka, a Ferencváros a 2014–2015-ös aranyérmeshez, a Videotonhoz látogat Felcsútra, a dobogóért küzdő Haladás és DVSC-Teva is összecsap, a második helyen álló MTK pedig a kiesés ellen harcoló Puskás Akadémiát fogadja. Statisztikák és érdekességek a 31. forduló elé.

 

 

ÚJPEST–PAKS

♦ Ha az Újpest választhatna ellenfelet az NB I-ből, biztos nem a Paksra voksolna: a két csapat eddig 20 élvonalbeli mérkőzésen csapott össze, az örökmérleg a pályaválasztó lilák szempontjából 5–4–11.

♦ Az Újpest 2010 tavasza óta nem tudta legyőzni hazai bajnokin a Paksot. Azóta az eredménysor: 2–3, 0–2, 0–6, 1–2, 1–2, 0–0. Legalább egy döntetlen összejött legutóbb…

♦ A két csapat legutóbbi tizenkét meccséből (bármelyikük volt is a pályaválasztó) az újpestiek csak egyet tudtak megnyerni, és négyes nyeretlenségi szériában vannak a Paks ellen.

♦ Az Újpest legutóbbi tíz bajnokijából csak kettőt nyert meg, előző két NB I-es mérkőzésén nyeretlen maradt.

♦ Ez még mindig remek forma a Pakséhoz képest, a tolnaiak legutóbbi négy mérkőzésüket elveszítették, az előző hármat 1–0-ra. A Paksé a legrosszabb aktív széria az élvonalban.

♦ A Paks 2015. december 2. óta nem játszott döntetlent az NB I-ben.

MTK–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Dobogóesélyes a kiesőjelölt ellen, fix egyes? Az MTK eddig veretlen a PAFC elleni NB I-es mérkőzéseken, az örökmérleg 5–1–0, a legutóbbi öt meccs mindegyikét a fővárosiak nyerték meg. Mindig egy gól különbséggel.

♦ Az MTK négyes veretlenségi sorozatban van, tavaszi tizenegy bajnoki mérkőzéséből csak egyet veszített el, pályaválasztóként egyet sem.

♦ Az MTK a második legjobb csapat pályaválasztóként, játsszon Dunaújvárosban vagy az Illovszky Rudolf Stadionban, mérlege 12–2–1, a 38 pontnál csak a Ferencváros szerzett többet (41-et). A Puskás Akadémia az NB I legkönnyebb prédája vendégként, a felcsútiak mérlege pocsék, 1–4–10.

♦ A felcsútiak hatos nyeretlenségi sorozatot „hoztak össze”, a legutóbbi tíz bajnokijukból csupán egyen tudtak három pontot szerezni.

♦ A fordulóra edzőcserével „készülő” PAFC legutóbbi tizenegy, vendégként megvívott bajnokijának mindegyikén két vagy több gólt kapott.

DVTK–BP. HONVÉD

♦ 96 első osztályú bajnoki mérkőzésen az örökmérleg 22–23–51.

♦ A Diósgyőr megnyerte a Honvéd elleni előző öt bajnokiját a DVTK Stadionban (2–1, 3–1, 2–0, 2–1, 2–1). A legutóbbi kispesti siker dátuma Diósgyőrben 2009. szeptember 19. (1–2).

♦ Jó formában van a DVTK, előző öt bajnokiján nem talált legyőzőre, ez az élvonal leghosszabb aktív veretlenségi sorozata.

♦ Nem jönnek a pontok, a Honvéd legutóbbi három bajnokiját elveszítette. Hármasnál hosszabb NB I-es vereségsorozata legutóbb 2014 tavaszán volt a kispestieknek, akkor meg sem álltak nyolcig.

♦ A Honvéd ötöt elveszített legutóbbi hat idegenbeli mérkőzéséből, köztük a februári diósgyőri találkozóját is.

HALADÁS–DVSC

♦ 58 NB I-es találkozót vívtak, minimális a Debrecen fölénye, a mérleg 17–18–23.

♦ A két csapat legutóbbi három meccsén nyeretlen a Loki, két találkozón a Haladás győzött, míg 2015 decemberében 2–2-re végeztek.

♦ A Haladás ismét rálelt régi jó szokására, a kis különbségű győzelmek „gyártására”: a szombathelyiek egymás után három meccset nyertek meg (2–1 a Vasas, 1–0 a Békéscsaba és 1–0 a Honvéd ellen), és ezzel reális esélyük maradt a dobogóra. A Hali veretlen legutóbbi négy bajnokiján.

♦ Háromnál több egymást követő bajnoki győzelmet 2009 tavasza óta nem aratott a Haladás, akkor a REAC, Kaposvár, Honvéd, Videoton, MTK ötöst pipálta ki.

♦ A DVSC legutóbbi két meccsét 1–0-ra megnyerte. Idegenben azonban nem remekel a Loki, előző kilenc bajnokijából csak egyet (a legutóbbit) tudott „behúzni”. Elsősorban a gólszerzéssel van gondjuk vendégként a debrecenieknek, a bajnokság elején három meccsen nyolcat vágtak, azóta tizenegyen hetet.

VIDEOTON–FERENCVÁROS

♦ Az örökmérleg 88 élvonalbeli bajnoki mérkőzés után 22–24–42 a pályaválasztó Videoton szempontjából.

♦ A két csapat legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén veretlen a Ferencváros, négyszer győzött is. A Vidi legutóbb 2013. augusztus 4-én verte meg az FTC-t (2–0 Budapesten), Székesfehérváron 2012. április 29. óta vár az újabb sikerre a Fradi ellen.

♦ A Vidi 1993 óta csak egyszer (2012-ben, 2–0-ra) tudta pályaválasztóként legyőzni bajnokin a Ferencvárost. Azon a '93-as bajnokin Wukovics László góljára a Videoton jelenlegi edzője, Horváth Ferenc triplával válaszolt.

♦ Kiváló sorozatban van pályaválasztóként a Videoton, amely legutóbbi 13 mérkőzésén nem szenvedett vereséget, mérlege 10–3–0. Legutóbb pont a Ferencváros tudta elvinni a három pontot a Vidi pályájáról, 2015. augusztus 8-án 3–1-re győzött.

♦ A Ferencváros veretlen maradt legutóbbi három mérkőzésén. A bajnokcsapat a tavasszal minden mérkőzésén szerzett gólt, legutóbb az Újpest tudta lenullázni az NB I-ben.

31. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Április 19., kedd
20.00
Békéscsaba–Vasas 1–1
Karakó Ferenc
Április 20., szerda
18.00Haladás–DVSC-TevaErdős József
19.00
MTK–Puskás Akadémia
Vad II István
19.00
Újpest–Paks
Berke Balázs
19.00
DVTK–Honvéd
Iványi Zoltán
20.00
Videoton–FerencvárosSolymosi Péter
A bajnokság állását itt nézheti meg!

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 23 3 4 66–20 +46 72
2. MTK Budapest 30 14 9 7 39–29 +10 51
3. Debreceni VSC-Teva 30 13 9 8 43–31 +12 48
4. Videoton FC 30 14 4 12 33–29 +4 46
5. Szombathelyi Haladás 30 12 10 8 28–32 –4 46
6. Újpest FC 30 11 11 8 39–31 +8 44
7. Paksi FC 30 11 6 13 36–36 0 39
8. Diósgyőri VTK 30 10 8 12 35–40 –5 38
9. Budapest Honvéd 30 10 7 13 35–35 0 37
10. Vasas FC 31 7 5 19 29–54 –25 26
11. Békéscsaba Előre 31 6 8 17 24–53 –29 26
12. Puskás Akadémia FC 30 5 10 15 32–49 –17 25

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik