DVTK: Egyesek szerint le fognak váltani – Bekő Balázs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 10:06
A legutóbbi, Videotontól elszenvedett bajnoki vereség után ismét mindenki azt találgatja Diósgyőrben, meddig maradhat még az NB I-ben 9. helyen álló DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője Bekő Balázs. Korábban a Nemzeti Sport Online jelezte elsőként, még augusztusban, hogy a diósgyőriek korábbi játékosa, Fernando Fernández lehet az egyik jelölt Bekő helyére, és most a spanyol sajtóban is megjelent ez a lehetőség. A szakember nem tagadja, ő is követi a jövőjével kapcsolatban felröppenő híreket, ugyanakkor kiáll a csapata mellett, hangsúlyozza, képesek kilábalni a hullámvölgyből.

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel, hogy egyesek szerint le fognak engem váltani – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bekő Balázs, aki kedden még edzést tartott DVTK-nak. – Ugyanakkor azt gondolom, ha valaki bejön az öltözőnkbe, egységes csapatot lát. Olyat, amely képes kilábalni a jelenlegi helyzetből, valamint képes sokkal jobb eredmény elérésére is.”

„Meglehet, elcsépelt a mondás, de tiszta a lelkiismeretem – folytatta a diósgyőri szakvezető. – Mindent alárendelek annak, hogy javuljon és eredményesebb legyen a játékunk, a futballisták is ezen vannak, szó sincs belső feszültségről. Persze vannak feletteseim, akiknek nemcsak az a dolguk, hogy a megfelelő feltételeket megteremtsék, hanem az is, hogy értékeljék az elvégzett munkát, az eredményeinket. Ha ők úgy gondolják, hogy nem teszünk meg mindent a sikerért, vagy hogy rossz döntéseket hozok, akkor majd eldöntik, mivel lehet megállítani a folyamatot.”

„Egy biztos, a viszonyunk normális, de nem bánnám, ha az esetleges edzőkérdés nyugvópontra jutna, ugyanis érthetően ez foglalkoztat most mindenkit. Mi annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk kihasználni ezt az időszakot arra, hogy jól felkészüljünk a következő, Debrecen elleni meccsre” – tette hozzá Bekő.

A SZAKEMBER TELJES NYILATKOZATÁT, AMELYBEN A LEGUTÓBBI, VIDEOTON ELLENI MECCSRŐL IS BESZÉL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik