NB I: Kondásék megdöbbentek, hogy Balogh nem vb-kerettag

Vágólapra másolva!
2015.05.17. 22:18
Négygólos (4–0) győzelmet aratott a DVSC-Teva Debrecenben az NB I 28. fordulójában a Lombard Pápa ellen. A két csapat edzőjének nyilatkozata az értékeléskor összecsengett: nagyobb is lehetett volna a különbség.

„A mérkőzés jól indult, mert rengeteg helyzetet kidolgoztunk, egy probléma volt, hogy ezeket ki is hagytuk. Jól jött, hogy Szakály Péter betalált – olvasható a debreceni vezetőedző, Kondás Elemér nyilatkozata a dvsc.hu-n. – A második félidőben is jöttek a lehetőségek, és hál' Istennek a gólok is. Balogh Norbert jól játszott, két szép találatot szerzett. Kisebb trauma volt számára, hogy kimaradt az U20-as válogatottból, mi is megdöbbentünk ezen, de megvan a felelőse annak, aki ebben döntött. Összességében jól játszottak a fiúk, gratulálok nekik. Ha kicsit jobban koncentrálunk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna.”Kondás Elemér nyilatkozata a dvsc.hu-n. – A második félidőben is jöttek a lehetőségek, és hál' Istennek a gólok is. Balogh Norbert jól játszott, két szép találatot szerzett. Kisebb trauma volt számára, hogy kimaradt az U20-as válogatottból, mi is megdöbbentünk ezen, de megvan a felelőse annak, aki ebben döntött. Összességében jól játszottak a fiúk, gratulálok nekik. Ha kicsit jobban koncentrálunk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna.”

„Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a Debrecen. Vannak képességbeli különbségek, de lélekben már meg is tört a társaság. A vereség ellenére gratuláltam a csapatnak” – mondta a pápaiak megbízott szakvezetője, Kovács László.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik