A Debrecen hozta a papírformát a Lombard ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.17. 18:25
null
A Debrecen elintézte a Lombardot (Fotó: Mirkó István)
Rengeteg helyzetet kihagyva is 4–0-ra nyert a Debreceni VSC odahaza a Lombard Pápa ellen a labdarúgó NB I huszonnyolcadik fordulójának záró mérkőzésén.


LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

Debreceni VSC–Lombard Pápa 4–0 (Szakály P. 44., Mihelic 58. – 11-esből, Balogh N. 59., 87.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Kovács László, a Pápa „örökös" megbízott vezetőedzője elárulta a héten, hogy maga is csodálkozik néha, hogy nem hagyta még ott pár fizetetlen játékosa (a szakember speciel egy fél éve nem kapott bért), és azt sem tudta még, hogy ki fizeti az ebédet a keretnek vasárnap, miután útra kelnek Debrecenbe.

Kollégája, Kondás Elemér annak örülhetett, hogy csapata váratlan esélyt kapott az MTK-tól a felzárkózásra, amiatt viszont kissé borús hangulatban várta a bajnokit, hogy sérülések és eltiltás miatt hat játékosát is nélkülöznie kellett. Igaz, így is jóval nagyobb játékerőt képviselt a DVSC, nem viccelünk, a 20. percben Kulcsár Tamás már ötödik helyzetét rontotta el, de mellette Aleksandar Jovanovic és Nagy Zoltán is ziccert rontott.

Visszább vett ezt követően a lendületből a hajdúsági csapat (Kulcsár így is gólt lőhetett volna, de hét méterről ezúttal sem találta el a kaput), és a közönségnek ez nagyon nem tetszett. Pedig négyezernél is nagyobb volt a hivatalos nézőszám, azaz lett volna kikért futballozni, és mondjuk meg őszintén, a Pápa ideális ellenfélnek számított, hiszen komoly támadást nem tudott vezetni, védelme pedig többször is megingott.

Szakály Péter törte meg végül a jeget egy szép lövéssel, még a szünet előtt (1–0), majd a Bernardo Frizoni kezezéséért megítélt büntetőt Rene Mihelic értékesítette (2–0), a szünetben Tisza Tibort váltó Balogh Norbert pedig megszerezte élete első NB I-es gólját, Csizmadia Zoltán nagy hibája után (3–0).

Ezzel el is dőlt minden fontos kérdés. Jovanovic lövését a kapufa, Baloghét a léc hárította, miközben Kulcsár kihagyott egy újabb helyzetet, majd a hajrában Mouhamadou Seye szépíthetett volna, ha hat méterről nem lövi ölön a kapust.

Balogh Norbert ellenben nem hibázott, ő állította be a 4–0-s végeredményt.

Elméletileg még benn maradhat a Pápa, mondjuk, elméletileg, gyakorlatilag azonban az az egyetlen eldöntendő kérdés velük kapcsolatban, sajnos, hogy ki fizeti majd a vacsorát hazafelé menet.

MESTERMÉRLEG

„A mérkőzés jól indult, mert rengeteg helyzetet kidolgoztunk, egy probléma volt, hogy ezeket ki is hagytuk. Jól jött, hogy Szakály Péter betalált – olvasható a debreceni vezetőedző, Kondás Elemér nyilatkozata a dvsc.hu-n. – A második félidőben is jöttek a lehetőségek, és hál' Istennek a gólok is. Balogh Norbert jól játszott, két szép találatot szerzett. Kisebb trauma volt számára, hogy kimaradt az U20-as válogatottból, mi is megdöbbentünk ezen, de megvan a felelőse annak, aki ebben döntött. Összességében jól játszottak a fiúk, gratulálok nekik. Ha kicsit jobban koncentrálunk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna.”

„Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a Debrecen. Vannak képességbeli különbségek, de lélekben már meg is tört a társaság. A vereség ellenére gratuláltam a csapatnak” – mondta a pápaiak megbízott szakvezetője, Kovács László.

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 28 21 5 2 63–12 +51 68
2. Ferencvárosi TC 28 17 7 4 46–19 +27 58
3. MTK Budapest 28 17 3 8 37–24 +13 54
4. DVSC-Teva 28 14 8 6 39–19 +20 50
5. Paksi FC 28 12 9 7 38–26 +12 45
6. Újpest FC 28 12 9 7 32–24 +8 45
7. Diósgyőri VTK 28 11 9 8 40–35 +5 42
8. Kecskeméti TE 28 10 8 10 30–35 –5 38
9. Puskás Akadémia FC 28 10 5 13 31–32 –1 35
10. Győri ETO FC 28 9 8 11 38–39 –1 35
11. Nyíregyháza Spartacus FC 28 8 6 14 31–45 –14 30
12. Pécsi MFC 28 7 7 14 30–47 –17 28
13. Budapest Honvéd 28 5 10 13 24–35 –11 25
14. Szombathelyi Haladás 28 6 4 18 23–51 –28 22
15. Dunaújváros PASE 28 5 7 16 25–47 –22 21
16. Lombard Pápa FC 28 4 7 17 14–51 –37 19
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 15., péntek
19.00Szombathelyi Haladás–Nyíregyháza Spartacus 3–1 Solymosi Péter
Május 16, szombat
14.00
Újpest FC–MTK Budapest 1–0Erdős József
16.00
Paksi FC–Ferencváros 0–1
Pintér Csaba
18.30
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–1Karakó Ferenc
18.30Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 4–0
Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Dunaújváros PASE 2–0
Iványi Zoltán
Május 17., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC 4–1Szabó Zsolt
18.30
Debreceni VSC–Lombard Pápa 4–0Fábián Mihály

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik