Doll: Mondhatnám, hogy az El-döntőig menetelünk, de…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 09:28
null
Horváth Gábor a pápaiak kapujában két gólt kapott, a Lombard kispesti vereséggel búcsúzott (Fotó: Szabó Miklós)
Furcsa hangulatot adott az NB I záró fordulójának az élvonalbeli klublicencek megvonása, mindez az érintett – amúgy is utolsó helyen záró – Lombard Pápa, valamint a Kecskemét teljesítményére ugyanúgy hatással volt, mint soros a ellenfelekére. Az újonc Dunaújváros vereséggel búcsúzott az NB I-től, a kiváló tavaszt produkáló Ferencváros meg a fehérvári bajnokcsapat újbóli legyőzésének az emlékét viheti magával a vakációra.




FERENCVÁROS–VIDEOTON 2–0

THOMAS DOLL (a Ferencváros vezetőedzője): – Mindenképpen győzelemmel szerettünk volna búcsúzni az idénytől. Megemelem a kalapomat a fiúk előtt, ezen a napon szépen, tetszetősen futballoztak. Az mutatja a mostani Ferencváros igazi erejét, hogy mindig, minden körülmények között kisegítik egymást a pályán a játékosaink. Nem adtunk lehetőséget a Videotonnak. Június tizennegyedikén elkezdjük a felkészülést. Nincs sok pihenő, de ennek legalább annyi előnye van, hogy nem esnek vissza a futballisták erőnlétileg. Egyszerűen nem lesz rá idejük. Erős csapatokkal találkozhatunk már az Európa-liga első fordulójában, az idén nem követhetjük el azokat a hibákat a nemzetközi porondon, mint egy esztendővel ezelőtt. Mondhatnám, hogy az El-döntőig menetelünk, de alighanem kinevetnének.
JOAN CARRILLO (a Videoton vezetőedzője): – A Ferencváros megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, ezen nincs mit szépíteni, mert jobban játszott, mint mi. Nekünk is voltak lehetőségeink, főleg az első félidőben. A kapott gól után leült a futballunk, alábbhagyott a lendületünk, ezért kaptunk még egyet. Hozzá kell tennem, sok sérültünk volt, hat labdarúgóra nem számíthattam. A bajnoki cím megszerzése után becsúszott egy-két rosszabb eredmény, de így is rengeteget dolgoztak a fiúk az aranyéremért. Amikor megvolt a bajnoki cím, más került előtérbe, azok a labdarúgók játszottak, akik a nyártól is velünk vannak. A Ferencváros azért így is hét ponttal lemaradt mögöttünk. Engem egy évig még szerződés köt a klubomhoz. Továbbra is én vagyok a Videoton edzője. Büszke vagyok a játékosaimra, az eredményeinknek köszönhetően egy esztendővel meghosszabbodott a szerződésem. A pletykákkal nem szeretnék foglalkozni. A nyári felkészülésre koncentrálok.

PAKSI FC–DUNAÚJVÁROS PASE 2–1

HARMADIK FÉLIDŐ

A vasárnapi Harmadik Félidő tartalmából:

♦ az OTP Bank Liga 30. fordulójának mérkőzései közül kiemelt figyelmet kapnak a kiesés sorsát eldöntő mérkőzések, valamint a Ferencváros–Videoton, illetve a DVSC–Győri ETO rangadók, és természetesen részletesen foglalkozunk az Újpest– KTE összecsapással is

♦ a Sport2-n vasárnap 20:30-kor kezdődő műsor vendége lesz többek között Radó András, a Haladás támadója, Vincze Ottó, a Győri ETO klubigazgatója, és reményeink szerint elfogadja meghívásunkat Szanyó Károly, az NB II-t megnyerő Vasas vezetőedzője

♦ az események elemzésében Nyilasi Tibor és Várhidi Péter segít a nézőknek

♦ a két műsorvezető ezúttal Takács Rita és Molnár Mátyás lesz

CSERTŐI AURÉL (a Paks vezetőedzője): – Megérdemelten nyertük meg a Dunaújváros elleni mérkőzést, jobbak voltunk ellenfelünknél, sok helyzetet alakítottunk ki, ugyanakkor az is igaz, hogy a találkozó végén kis szerencsére is szükségünk volt. A tavalyi tizenegyedik helyről az ötödikre tudott előrelépni a csapat, ami leginkább annak köszönhető, hogy a játékosok hozták a maximumot. Vannak egyéniségeink, de csapatként vagyunk igazán erősek. Számomra egyáltalán nem volt meglepetés ez a bajnoki szereplés.
ARTNER TAMÁS (a Dunaújváros vezetőedzője): – Nagyjából azt kaptam, amire számítani lehetett. Nem a Paks ellen buktuk el a bentmaradást, hanem a Diósgyőr és a Debrecen elleni mérkőzésen. A riválisaink hazai pályán játszhattak verhető ellenfelekkel, és bár mi is mindent elkövettünk, hogy nyerjünk Pakson, ezúttal nem futballoztunk jól. Ha együtt tudjuk tartani a játékosokat, és képesek leszünk három-négy minőségi futballistát igazolni, van rá esély, hogy jövőre visszakerüljünk az élvonalba. Az biztos, hogy az NB II-ből NB I-es kerettel lehet visszakerülni a legjobbak közé.

HALADÁS–PUSKÁS AKADÉMIA 3–0

MÉSZÖLY GÉZA (a Haladás vezetőedzője):
– Idegesen kezdtünk, hiszen nagy volt a tét, ráadásul jól kezdett a Puskás Akadémia, és nem volt könnyű ellenfél. A vezető gól után megnyugodtak a játékosok, s az történt a pályán, amit megbeszéltünk, az a taktika valósult meg, amelyet erre a találkozóra elterveztünk. Radó András nagyszerűen játszott, hiszen kiharcolt egy tizenegyest, remek labdával hozta helyzetbe Tomasso Rocchit, majd a teljesítményét ragyogó góllal koronázta meg. Ez a meccs azonban nem csak róla szólt, hanem a csapatról, a csapatot irányítókról, a szakmai stáb tagjairól, azoknak, akik sokat segítettek nekünk, és persze a fantasztikus közönségünkről, hiszen a drukkereink végig űzték-hajtották előre a futballistákat. A szombathelyi megbízatásom ezzel lejárt, egyelőre nem tudható, lesz-e közös folytatás. Ami biztos, hogy jövő héten ülünk le tárgyalni a vezetőséggel.
BENCZÉS MIKLÓS (a Puskás Akadémia vezetőedzője): – Elfogytunk a középpályán, öt játékosunk dőlt ki a sorból, ezért gondoltam úgy, hogy a jól cselező, az egy az egy elleni harchoz remekül alkalmazkodó Radó András semlegesítése érdekében biztonságosabb az, ha öt védővel játszunk. Miközben nekünk nem sikerült a játékos kikapcsolása, a nézők által feltüzelt Haladás védelme könnyűszerrel állította meg a korábban jó formában futballozó Lencse Lászlót és Tischler Patrikot. A találkozó fordulópontja egyértelműen Lencse László kiállítása volt, mert egy nullás hazai vezetésnél még láttam esélyt arra, hogy mi is gólokat szerezzünk.

BP. HONVÉD–LOMBARD PÁPA 2–0

MARCO ROSSI (a Honvéd vezetőedzője):
– Nehéz meccs volt. Jobban mondva, azzá tettük a kiállítás után. Ez a kilencven perc az egész év hű tükörképe volt, de a lényeg, hogy nyertünk és bent maradtunk. Négy nappal azután, hogy a téli szünetben átvettem a Honvédot, játszottunk a Vasas ellen egy felkészülési mérkőzést. A meccs után haza akartam utazni Olaszországba, volt egy jó olasz ajánlatom is, de a szívemre hallgattam. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban segítette a munkámat. Hogy a jövőm hogy alakul, még nem tudom, de ha esetleg elmegyek, az biztos, hogy egy szurkolóval többje lesz a Honvédnak.
KOVÁCS LÁSZLÓ (a Pápa megbízott edzője): – Minden elismerésem a játékosaimé, mert végig tisztességgel és becsülettel tették a dolgukat, holott a tavasz rémálom volt mindannyiunk számára, a futballisták, mivel már az albérletüket sem tudták fizetni, hol itt laktak, hol ott. Ez sajnos érződött az edzéseken és a meccseken is, főleg azok után, hogy kiderült, nem kapjuk meg a licencet. Tizennyolc évet töltöttem a Lombardnál, de most egy csodálatos korszak lezárul az életemben, és sajnos úgy fest, a csapat is eltűnik a süllyesztőben.

ÚJPEST–KECSKEMÉTI TE 3–0

NEBOJSA VIGNJEVICS (az Újpest vezetőedzője):
– Szinte lehetetlen szakmai szemmel értékelni ezt a meccset. Rendkívül furcsa hangulatban zajlott a találkozó a Kecskemét tragédiája miatt. Ez a különleges atmoszféra végig jellemezte a kilencven percet. Büszke vagyok a fiúkra a remek sorozat, a zsinórban aratott hét győzelem miatt, gratulálok nekik. A Kecskemétnek pedig azt kívánom, hogy minél hamarabb jusson vissza az NB I-be. Összeraktunk egy jó csapatot, a játékosok szeretnek együtt dolgozni, ez az eredményeinken is meglátszik. Nem nyertünk ugyan semmit, mégis azt mondom, jó évet zártunk.
BEKŐ BALÁZS (a Kecskemét vezetőedzője):
– Nem szeretném értékelni a mai mérkőzést. Most van az a pillanat, hogy hagyjuk a szakmát. Ez az egész most nem arról szól. Azt viszont nem akarom elmondani, hogy mit gondolok a KTE kizárásáról. Csodálatos két évet töltöttem a klubnál, felkészült szakemberekkel, tehetséges fiatalemberekkel dolgozhattam. Arra kértem őket az öltözőben, ne változzanak meg.

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Május 29., péntek
19.00 Pécsi MFC–Nyíregyháza Spartacus 2–1
Szőts Gergely
Május 30., szombat
14.00 Újpest FC–Kecskeméti TE 3–0 Berke Balázs
16.30 Ferencváros–Videoton FC 2–0 Kassai Viktor
19.00 Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC 3–0 Andó-Szabó Sándor
19.00 Paksi FC–Dunaújváros PASE 2–1 Szilasi Szabolcs
19.00 Budapest Honvéd–Lombard Pápa 2–0 Pintér Csaba
Május 31., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–MTK Budapest (Tv: Duna World) Oláh Gábor
18.30 Debreceni VSC–Győri ETO FC (Tv: Sport2) Iványi Zoltán
Bajnok a Videoton, az Európa-ligában indul a Ferencváros, az MTK és a Debreceni VSC. Kiesett a Lombard Pápa és a Dunaújváros PASE, nem kapott licencet, így a következő szezonban nem indulhat az NB I-ben a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Pécsi MFC és a Nyíregyháza Spartacus sem.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 30 22 5 3 64–14 +50 71
2. Ferencvárosi TC 30 19 7 4 49–19 +30 64
3. MTK Budapest 29 18 3 8 39–24 +15 57
4. DVSC-Teva 29 14 9 6 39–19 +20 51
5. Paksi FC 30 14 9 7 44–27 +17 51
6. Újpest FC 30 14 9 7 40–28 +12 51
7. Diósgyőri VTK 29 12 9 8 42–36 +6 45
8. Győri ETO FC 29 10 8 11 41–39 +2 38
9. Kecskeméti TE 30 10 8 12 30–39 –9 38
10. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 35–40 –5 35
11. Pécsi MFC 30 8 7 15 32–51 –19 31
12. Nyíregyháza Spartacus FC 30 8 6 16 33–49 –16 30
13. Budapest Honvéd 30 6 10 14 26–36 –10 28
14. Szombathelyi Haladás 30 7 4 19 26–53 –27 25
15. Dunaújváros PASE 30 5 8 17 26–49 –23 22
16. Lombard Pápa FC 30 4 7 19 14–57 –43 19
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik