NB I: A hardver alakul, de a szoftver egy Commodore 64-esé - Szentes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.28. 09:08
null
Szentes Lázár szerint a magyar futballban játékosuralom van, amin nehéz változtatni (Fotó: Korponai Tamás)<br />
Szentes Lázár, a Haladástól múlt héten távozó vezetőedző volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége. A szakember a szombathelyi körülmények ecsetelése mellett mesélt arról is, véleménye szerint milyen állapotok jellemzik a magyar futballt.

„Nyilvánvalóan bennem és a közegben is van hiba – válaszolt Szentes Lázár Szombathy Pál műsorvezető azon kérdésére, hogy szombathelyi szerepvállalása erősítette a róla kialakult ellentmondásos képet. – Nem voltam sikeres, és egy hatalmi harcba kerültem. Jellemző, hogy gyakorlatilag hivatalosan még mindig én vagyok a vezetőedző.”

„Magyarországon a fő probléma, hogy nincsenek rendszerek. Nincs filozófia és kultúra sem, de az más kérdés, viszont a rendszer is hibás. Játékosuralom van, amin nehéz változtatni. Kevés a jó magyar játékos, ezért vezetők és szakmabeliek kénytelenek olyan döntésekbe belemenni, amik ezt erősítik. Kevés az olyan vezető és edző – mint én is –, aki nem alkuszik meg. Én sosem mentem bizonyos erkölcsi szint alá. Világos, tiszta viszonyok kellenek. Máskor is hangsúlyoztam már, hogy a magyar futball a változások miatt jelenleg történelmi lehetőség előtt áll, a hardver kezd alakulni, a futball sanszot kapott az előrelépésre, de a szoftver nagyon gyenge, és azt is fejleszteni kell, mert egy Commodore 64-es szintjén áll.”

„Szombathelyen nem ért semmilyen atrocitás, a szóbelit nem minősíthetjük annak, az hozzátartozik a futballhoz, bár fizikaiban is volt már részem. (…) Nem félek semmitől, ma is bemennék a fradista szurkolók közé, legfeljebb lerúgnák mindkét vesémet” – mondta Szentes, aki visszautasította, hogy nem csapatjátékos. Hangsúlyozta, korábban mindig csapatban érte el sikereit, több helyütt – Debrecenben, az Integrál DAC-nál – vezetőkkel, más szakemberekkel együtt építkezett. A magyar labdarúgásnak ugyanakkor az erkölcsi problémákon túl nagy problémája, hogy hiányoznak a specialistái, ez például a Haladásnál is gondot okozott számára.

„Természetesen a téli átigazolási időszakban is volt mozgásterem, új irányt vettünk. Nehéz magyar játékost átigazolni, ezért az olasz vonal felé fordultunk, mert azon sikerült megoldani a finanszírozás kérdését is, ami Magyarországon mindig alapvető. A kft. (a Halmill Kft. – a szerk.) hiába szerzett többségi tulajdont a Haladásban, hatalmi harcok folynak, és a háttérben kiszorult emberek munkálkodnak” – mondta Szentes, aki szerint, ha a Haladás nem kap ki a Budapest Honvédtól és a Videotontól, valószínűleg még most is a csapat edzője.

„A fő probléma a Honvéd elleni mérkőzés volt. Életemben másodszor küldtek fel a lelátóra, de hadd beszéljek erről kicsit bővebben, mert jól jellemzi a magyar viszonyokat. Megszegtem a szabályokat, elhagytam a technikai zónát, és erre nagyon érzékenyek a játékvezetők, mert ezt látják a tévéfelvételeken, a lelátón az ellenőrök, de semmi sértőt nem mondtam. Eközben verbálisan nagyon durva dolgok folynak, amiknek viszont nincsenek következményei. Nem vagyok büszke arra, amit a Haladásnál elértem, de arra kérek mindenkit, a tényeket is nézzük, ne csak a szubjektív megnyilvánulásokat. Egy játékos sem veheti a bátorságot, hogy nulla-hét után a társait nyilvánosan kritizálja, mert nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy ő mit csinált a mérkőzésen…”

A TELJES BESZÉLGETÉST MEGTEKINTHETI A VIDEÓN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik