Győri ETO: Hazugság, hogy az öltözőben jártam - Vörösbaranyi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 07:58
Mint ismeretes, Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője csapata Nyíregyháza elleni veresége után élesen kritizálta játékosait, és azt is kifogásolta, hogy a labdarúgók egyik menedzsere, Vörösbaranyi József a héten az öltözőbe is bejárt. A játékosügynök a Nemzeti Sport megkeresésére reagált az edző szavaira, igazságtalan támadásnak tartja Miriuta nyilatkozatát.

„Értetlenül álltam a szakember szavai előtt – magyarázta a menedzser. – Nem szerettem volna rájuk reagálni, olyan igazságtalan támadás ért viszont, amely mellett már nem mehettem el szó nélkül. A történeti hűség kedvéért szeretném feleleveníteni, hogy is volt ez az egész. Az tény, hogy győri vagyok, és a keretben több labdarúgót is én képviselek. Ezért is viselem a szívemen a klub sorsát, s bízom benne, hogy mielőbb rendeződik az ügye. Ugyanakkor nem képzelhetik, hogy olyan amatőr vagyok, aki csakugyan bejárkál az öltözőbe, hogy ott beszélje meg a játékosaival a sorsukat és a jövőjüket érintő kérdéseket."

Ettől még tény, hogy Vörösbaranyi József tényleg látogatást tett a győrieknél.

„Ám finoman fogalmazva is távol áll a valóságtól, hogy a játékosaimhoz mentem be. Gyűjtést szerveztem egy ottani házaspárnak. Mindketten a klub alkalmazásában állnak, s a kialakult helyzet miatt megszorultak anyagilag. Segíteni akartam rajtuk, és sikerült egy bizonyos összeget összegyűjteni. Elvittem nekik a pénzt – és miután átadtam, a masszőrszobában köszöntöttem egy régi jó barátomat. Ekkor megjelent ott Laci, s megkért, hogy távozzak, amelynek eleget is tettem. Hiba volt belépnem a masszőrökhöz, ezért elnézést kérek, de az hazugság, hogy az öltözőben jártam. Ezt mások is tanúsíthatják. Jót akartam – erre meg én kerültem rendkívül kellemetlen helyzetbe. Bánom, hogy így alakult."A játékosügynök elmondta, az öltöző amúgy sem a menedzserek világa, a kapcsolattartásnak más módját és helyét szokták választani pályatársai is.


„Igyekszem valamennyi érintett játékosomat megnyugtatni – árulta el. – Arra kérem őket, hogy az adott helyzet ellenére is legyenek türelemmel, és tegyék becsülettel, tisztességes odaadással a dolgukat. Ezt nem is kell nekik mondanom – tudják maguktól is."

 

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 10., péntek
19.00Kecskeméti TE–Debreceni VSC 1–2Erdős József
2712
Április 11., szombat
14.00Dunaújváros PASE–MTK Budapest 0–0
Iványi Zoltán
1247
16.00Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–1Andó-Szabó Sándor
1047
18.30Paksi FC–Pécsi MFC 2–0
Pintér Csaba
1238
18.30Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 0–1
Vad II István
870
18.30Győri ETO FC–Nyíregyháza Spartacus 2–3Berke Balázs
2067
Április 12., vasárnap
16.30
Ferencváros–Újpest FC 2–0
Solymosi Péter
21217
18.30
Videoton FC–Szombathelyi Haladás7–0Farkas Ádám
2510
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik