Paks: elköszönt a válogatott védő, hivatalos, hogy Felcsúton folytatja

Vágólapra másolva!
2015.01.20. 07:24
Az NB I-ben szereplő Paksi FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: véglegesítették Fiola Attila átigazolását, a válogatott védő a Puskás Akadémia színeiben folytatja pályafutását. Fiola a téli felkészülését már Felcsúton kezdte meg a Paks engedélyével.

„Nagyon szerettem Pakson lenni, itt váltam felnőtt labdarúgóvá, és a rengeteg tapasztalat és barát mellett, nagyon sok szép emléket is gyűjtöttem. Fájó a búcsú, mert úgy érzem, hogy nem csak én szerettem meg mindenkit ennél a klubnál, hanem engem is megszerettek a szurkolók. Mégis úgy éreztem, hogy elérkezett az idő a váltásra, szükségem van új impulzusokra. Többen is megkerestek, de a Puskás Akadémia volt az, ahonnan igazán komolyan érdeklődtek, ezért választottam őket” – nyilatkozta Fiola a paksifc.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Fiola Attila (PAFC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bartha László (érdeklődnek iránta: DVTK, Balikesirspor –Törökország), Kovács Gábor (érdeklődnek iránta: DVTK, Nyíregyháza, PAFC)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fiola Attila (Paks)
Kölcsönbe érkezők: Kleinheisler László (Videoton), Nagy Zsolt (Videoton), Zsótér Donát (Videoton, legutóbb Dunaújváros kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők:
Barcsay Márk (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek:
Koronczi Bence, Zima Ádám
Kiszemeltek: Kovács Gábor (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO, szabadon igazolható)
Távozók: Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Papp Máté (Videoton, onnan Dunaújváros, kölcsönbe)
Távozhatnak: Sztefan Denkovics (montenegrói), Lubos Hajdúch (szlovák), Renato Kelic (horvát, érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik