MTK: a Juvéval karöltve New Yorkban, három kiválasztott

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 15:57
Domonyai László, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK klubigazgatója csapata honlapján elmondta, az Egyesült Államokban, New Yorkban járt az elmúlt napokban új tehetségek után kutatva.

„Egyre egyértelműbb, hogy az európai futball feljövőben van az Egyesült Államokban. Ezt nemcsak az Európában egyre nagyobb számban játszó amerikai játékosok miatt mondom, hanem azért is, mert gazdaságilag is egyre erősebbek az ottani klubok, és nem csupán az MLS-re gondolok. Rengeteg a tehetséges fiatal odakint, erre elég bizonyíték, hogy az U18-as válogatottunk nyáron 3–1-re kapott ki az amerikaiak korosztályos együttesétől. Az elmúlt hetekben egyébként járt nálunk egy amerikai próbajátékos az agárdi akadémián, és nagyon jó benyomást tett ránk, visszavárjuk" – mondta az mtk.hu-nak Domonyai, aki a Juventus vezetőivel együtt New Yorkban kutatott új tehetségek után.„Egyre egyértelműbb, hogy az európai futball feljövőben van az Egyesült Államokban. Ezt nemcsak az Európában egyre nagyobb számban játszó amerikai játékosok miatt mondom, hanem azért is, mert gazdaságilag is egyre erősebbek az ottani klubok, és nem csupán az MLS-re gondolok. Rengeteg a tehetséges fiatal odakint, erre elég bizonyíték, hogy az U18-as válogatottunk nyáron 3–1-re kapott ki az amerikaiak korosztályos együttesétől. Az elmúlt hetekben egyébként járt nálunk egy amerikai próbajátékos az agárdi akadémián, és nagyon jó benyomást tett ránk, visszavárjuk" – mondta az mtk.hu-nak Domonyai, aki a Juventus vezetőivel együtt New Yorkban kutatott új tehetségek után.

Nagy kiválasztó tornát rendeztek New York körzetében, ahová a szervezők két európai klubot hívtak meg. Az egyik az olasz Juventus, a másik az MTK volt. Mi a CMG menedzseriroda révén kerültünk képbe. Annak idején a Liverpoollal kötött együttműködés kapcsán is a CMG volt a kapocs. Szervezettséget, profizmust, kiváló körülményeket tapasztaltam, valamint azt , hogy számos olyan, kedvező feltételekkel igazolható fiatal tehetség van, aki Európában is megállhatja a helyét a jövőben" – tette hozzá a klubigazgató.

„Remek kapcsolatokra tettünk szert, például a Juventusszal reményeink szerint hamarosan utánpótlásvonalon intenzíven elkezdhetünk együttműködni. Konkrét eredmény pedig az, hogy három játékost kiválasztott az MTK, és számukra próbajátékot kínálunk az elkövetkező hónapokban. Egyébként úttörő szerepünk lehet ebben a folyamatban, mivel úgy tudom a kinti szervezőktől, és a CMG képviselői is erről tájékoztattak, hogy a jövőben más magyar klubok számára is megadatik majd ez a lehetőség. Örülök, hogy az MTK ezen a téren is az első lehetett” – mondta Domonyai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik