DVSC: olasz és német második ligás klub hajt a középpályásra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.17. 00:45
Az olasz átigazolásokra szakosodott hírportál, a tuttomercatoweb.com szerint az olasz másodosztályú Spezia labdarúgócsapatának a debreceni Rene Mihelic lehet a következő erősítése.

Az olasz oldal saját informátoraira hivatkozva azt írja, hogy a liguriai klub tárgyalásokat folytat a 26 éves szlovén válogatott irányító megszerzéséről.

A cikk szerzője ugyanakkor hozzáteszi, hogy a Serie B negyedik helyén álló Speziának konkurenciája is akad, ugyanis a német második ligás Eintracht Braunschweig – amely az előző szezonban még élvonalbeli volt és most szintén a feljutásért harcol – ugyancsak kinézte a játékost, és nagyon szeretné magához csábítani.

Mihelic januárban szerződött a Lokihoz a szlovén NK Zavrctól. Az őszi szezon egy részét sérülés miatt kihagyta, ezért összesen csak öt meccsen lépett pályára, a Nyíregyháza elleni volt az egyetlen, amit végigjátszott, azon három gólpasszt adott. Tavasszal viszont a Debrecen egyik legjobbjaként három góllal és négy gólpasszal járult hozzá a Loki bajnoki címéhez. A transfermarkt.de adatai szerint 2017 decemberéig köti szerződés a magyar klubhoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dalibor Volas (szlovén, szabadon igazolható, Nyíregyháza?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Rene Mihelic (szlovén, érdeklődnek iránta: Spezia – Olaszország, Eintracht Braunschweig – Németország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik