Lombard: Ne várjanak csodát, most jön a tűzoltás - Lengyel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.13. 09:23
Lengyel Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa vezetőedzője a veol.hu-nak elmondta, még a játékosai is tudják, hogy a keret erősítésre szorul.

„Nem volt nagy alkudozás, gyorsan megegyeztem a Lombarddal. Nagyon szeretek a pápai utánpótlásban dolgozni, és úgy érzem, meg vannak velem elégedve. Ezért egyetlen kérésem volt, meg akartam tartani a PELC-nél betöltött szerepkörömet. Úgy vélem, össze tudom egyeztetni a két munkát, és a tulajdonos úr is elfogadta a kérésemet. A kinevezésem óta tulajdonképpen megállás nélkül jövök-megyek. De ez még mindig jobb annál, mint amikor az embernek nincs munkája" – mondta veol.hu-nak Lengyel, aki a játékoskeretről és a célokról is szót ejtett.veol.hu-nak Lengyel, aki a játékoskeretről és a célokról is szót ejtett.

„Talán még a labdarúgóink is egyetértenek azzal, hogy a keret erősítésre szorul. Ugyanakkor úgy vélem, több tartalék van ebben a csapatban, mint azt sokan gondolnának. Egy komoly téli felkészüléssel képesek leszünk előrelépni. Most egyelőre tűzoltást fogunk végezni. A következő három bajnokin a racionális játék, a pontszerzés a legfontosabb. Senki se várjon csodákat, pillanatnyilag a masszív védekezésből indított támadásokból lesz esélyünk a pontszerzésre. Összességében szervezettebb és attraktívabb, hatékonyabb játékot szeretnék látni a Lombard Pápától" – tette hozzá Lengyel.

Az NB I-es tabella 11. helyén álló Pápa legközelebb november 22-én, a Budapest Honvéd ellen lép pályára a bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik