NB I: negatív a mérlege az edzői kar nagy „beugrójának”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 11:20
A Lombard kapusedzője, Kovács László a magyar futball egyik nagy beugrójának számít. Az MTK elleni pénteki mérkőzéssel a negyedik olyan időszakát kezdte Pápán, amikor ideiglenesen vezetőedzőként dolgozik.

A Lombard labdarúgói olyan helyzettel szembesültek, amire akár csak két héttel korábban is aligha számítottak: Mátyus János vezetőedző szeptember 4-én bejelentette a lemondását, így ideiglenesen Kovács László kapusedző kezébe került az irányítás.

A 63 esztendős tréner Pápán már negyedszer került hasonló helyzetbe, és korábbi szereplései alapján joggal bizakodhattak a hazai szimpatizánsok – merthogy az első meccsét mindig megnyerte csapatával. A 12-szeres válogatott kapus először még 2008 szeptemberében ugrott be, mégpedig Urbán Flórián távozása után, és bemutatkozása során a Lombard (még az NB II-ben) 2–1-re megverte a Budaörsöt. A második alkalommal 2012 őszén Bene Ferencet követte a kispadon, csapata akkor 3–0-s győzelmet aratott a Kaposvár ellen, majd 2013 májusában Zsivóczky Gyulát váltva vezette a Lombardot 6–1-es sikerre az Eger ellen.

Az első időszakát nyolc meccsel, négy győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zárta még az NB II-ben. A tavaszi szezonra Véber György lett a Lombard vezetőedzője. A második szakaszának mérlege egy bajnoki meccs egy győzelem (Zsivóczky Gyula követte őt), a harmadiké pedig három meccsen egy győzelem, két vereség (Tóth Bálint követte őt). A negyedik időszaka megbízott vezetőedzőként tegnap az MTK ellen 1–0-s vereséggel kezdődött, ez pedig azt is jelenti, hogy szakvezetőként az utolsó három bajnokiját elveszítette.

Kovács László összesített mérlege vezetőedzőként: hat győzelem (ebből az NB II-ben 4), két döntetlen (mindkettő az NB II-ben), öt vereség (kettő az NB II-ben). Csak az NB I-et számolva két győzelem mellett háromszor vereséget szenvedett a Lombarddal, vagyis az MTK elleni tegnapi 0–1 után negatív a mérlege.

„Ahogy a játékosokat és a tulajdonost, engem is meglepett Mátyus János bejelentése, de hát az élet ilyenkor sem áll meg. Úgy vélem, a szünet utáni teljesítményünkkel elégedettek lehetünk, a második félidőben mutatott futballunk bizakodásra adhat okot” – nyilatkozta az MTK elleni vereséget követően Kovács László, aki a jövőjével kapcsolatban még nem tudott részletekkel szolgálni.

„Erre csak a tulajdonos, Bíró Péter tudhatja a választ. Teszem a dolgomat, aztán ha meglesz az új vezetőedző, minden visszatér a régi kerékvágásba” – tette hozzá a negyedik alkalommal beugró, megbízott vezetőedző.

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC (Sport1)Erdős József
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (M1)Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Győri ETO (Sport1)Solymosi Péter
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE Bognár Tamás
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC (M1)
Iványi Zoltán
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia (Sport2)Szabó Zsolt
Az MVM-Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad, új időpontja még nincs.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik