NB I: A játékosaim azt hitték, egyénileg megoldják - Vignjevics

Vágólapra másolva!
2014.09.27. 23:08
Nebojsa Vignjevics vezetőedző szerint az Újpest labdarúgócsapata többek között azért nem tudott nyerni Pápán az NB I 9. fordulójában, mert a futballisták a csapatjáték helyett többször az egyénieskedést erőltették.

„Három pontért jöttünk, de nem játszottunk jól – mondta a mérkőzést közvetítő Sport TV-nek Nebojsa Vignjevics. – Kicsit fáradtak voltunk az utóbbi két mérkőzésünk után, de a fő probléma az volt, hogy nem valósítottuk meg a labdabirtoklás, labdaszerzés és a játék terén azt, amit terveztünk. A játékosaim azt hitték, hogy egyénileg meg tudják szerezni a három pontot, de ez csak csapatként sikerülhet.”Nebojsa Vignjevics. – Kicsit fáradtak voltunk az utóbbi két mérkőzésünk után, de a fő probléma az volt, hogy nem valósítottuk meg a labdabirtoklás, labdaszerzés és a játék terén azt, amit terveztünk. A játékosaim azt hitték, hogy egyénileg meg tudják szerezni a három pontot, de ez csak csapatként sikerülhet.”

„Úgy érzem, siker egy pontot szerezni ez ellen a kiváló formában lévő Újpest ellen, főleg úgy, hogy nekünk minden egyes pontra szükségünk van. A meg nem adott gólunkat viszont szeretném visszanézni, kíváncsi vagyok rá” – nyilatkozta Kovács László, a pápaiak megbízott edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik