Bp. Honvéd: magyar, holland és olasz jelöltekkel tárgyaltak

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 16:29
George F. Hemingway, a Bp. Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa blogbejegyzésben jelezte: magyar, holland és olasz jelöltekkel tárgyalt eddig a Marco Rossi vezetőedző távozása után trénert kereső klub.

„Interjúkat folytatunk edzőjelöltekkel. Eddig magyar, holland, olasz jelöltekkel és önjelöltekkel tárgyaltunk. E tevékenység folyamatos, hiszen tudjuk, hogy sok békát kell megcsókolni, mire az egyikről kiderül, hogy királyfi. Olyan szakembert keresünk, aki anyagi lehetőségeink ismeretében esélyt lát arra, hogy egy európai kupasorozatban való indulást elérhetjük. Olyan szakembert szeretnénk, aki elkötelezi magát a magyar fiatalok csapatba való beépítése mellett. Olyan edzőt szeretnénk, akinek nem csak szakértelme, de emberi kvalitása is tiszteletre méltó” – írta Hemingway az nb1.hu-n vezetett blogjában.nb1.hu-n vezetett blogjában.

A kispestiek nemzetközi igazgatója, Fabio Cordella olasz, holland és francia vonalról beszélt a héten a tuttomercatoweb.com-nak.

„Moriero a jó barátom. Együtt nőttünk fel, és dolgoztunk is együtt Elefántcsontparton, ahol bajnokságot is nyertünk (az Africa Sportsnál – a szerk.), de neki jelenleg szerződése van a Leccével. Februárban járt Budapesten, mert együtt utaztunk Peruba, de nincs semmi konkrétum az ügyében, ugyanakkor tekinthetjük a Honvéd egyik edzőjelöltjének” – nyilatkozta Cordella, aki a további jelöltekről is beszélt.

„Természetesen több helyen körülnézek, mielőtt javaslatot teszek, például holland és francia vonalon is. Még a szezon vége előtt meglesz az új edző.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik