NB I: a Fradi meccsén többen voltak, mint a többin összesen

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 09:02
null
A diósgyőri Futács Márkó üres széksorok előtt remekelt a Puskás Akadémia vendégeként élete első NB I-es meccsén <br />(Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 7. fordulója eddig kiugróan alacsony nézőszámokat hozott. A Lombard Pápa–Ferencváros meccset ugyan 4000-en látták a helyszínen, az összes többi találkozót viszont csak 3300-an.

Bár a végleges adatokkal még meg kell várni a mai két mérkőzést, könnyen lehet, hogy a 2013–2014-es szezon eddigi legalacsonyabb teljes nézőszámát hozó forduló lesz a mostani.

A Nemzeti Sport tudósításai alapján összeszámoltuk az eddigi hat meccs teljes nézőszámát, amely alapján 7300-an látták a találkozókat, ami 1216-os átlagnak felel meg. A mai DVSC-Teva–Videoton rangadó még javíthat az összképen, ugyanakkor az MTK–Győri ETO összecsapáson megint csak nem várható nézőcsúcs.

Az alacsony nézőszám sok mindennel magyarázható. A románok elleni válogatott kudarctól, az esős időjáráson át, az MLSZ-szel és a saját klubjukkal is „hadban" álló, emiatt a mérkőzéseket részben vagy teljesen bojkottáló szurkolói csoportokig (például Újpesten vagy Kispesten), illetve az is befolyásolta az eredményt, hogy a hazai meccseikre a legtöbb szurkolót vonzó Ferencváros és a Diósgyőr idegenben lépett pályára.

Ezzel együtt is elgondolkodtató, hogy a Lombard–Ferencváros meccsen többen voltak (4000-en, pedig az sem sok...), mint az összes többi találkozón együttvéve (3300). Illetve, hogy az NB II-ben a Siófok kisvárdai vendégjátékára (Kisvárda–Siófok 0–2, 1250 néző) többen voltak kíváncsiak, mint az élvonalban a Honvéd vagy az Újpest hazai találkozójára.

NB I, 7. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00 MVM Paks–Kaposvári Rákóczi 2–0
1000 néző
Farkas Ádám
Szeptember 14., szombat
14.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–1
1000 néző
Erdős József
16.00

KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC 2–5
400 néző

Becséri Dániel
16.00 Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 0–2
500 néző
Solymosi Péter
18.00
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 0–2
400 néző
Bognár Tamás

20.00

Lombard Pápa–Ferencváros 0–2
4000 néző
Kassai Viktor
Szeptember 15., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton FC (M1) Vad II István
18.30 MTK Budapest–Győri ETO FC (Sport2)
Andó-Szabó Sándor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik