PAFC: Siófokon folytatja a mellőzött védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 19:09
Megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I 2013–2014-es szezonjára az újonc Puskás Akadémia FC. Az első napon a dr. Kovács László vezette egészségügyi stáb által meghatározott orvosi vizsgálatokon vettek részt a játékosok, akik közül a mögöttünk hagyott idényben mindössze két másodosztályú bajnoki találkozón pályára lépő Papp Szilárd elhagyja a csapatot – számolt be róla a klub hivatalos honlapja, a pfla.hu.

Rövid pihenő után találkoztak újra a labdarúgók és a szakmai stáb tagjai. Vérvétellel kezdődött a nap, majd Szűcs Péter rehabilitációs edző funkcionális mozgásmintaszűrésével folytatódott, utána pedig dr. Petrekanits Máté spiroergometriai felmérésén vettek részt a két csoportra osztott futballisták.

Új arcokat is fel lehetett fedezni, a volt akadémisták és a Videoton Puskás Akadémia NB III-as csapatának tagjai közül Barcsai Márk, Károly Bálint, Molnár Tibor, Papp Marcell, Szelei Donát, Tamás Márk, Tóth László és Vachtler Csaba csatlakozott a „régiekhez”. Benczés Miklós csapatával kezdte a felkészülést Fejes András, aki az előző szezonban a Siófokban szerepelt a Videoton kölcsönjátékosaként, hiányzott viszont a nigériai Morris, aki a székesfehérvári együttessel utazott el az ausztriai edzőtáborba. Elbúcsúzott a többiektől Papp Szilárd, aki az NB II-es bajnokságban kevesebb lehetőséghez jutott, a hátvéd Siófokon folytatja a pályafutását. A 21 esztendős labdarúgó a 2012–2013-as szezonban mindössze két bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget.

Ami a további programot illeti: csütörtökön a második csoportnak lesz orvosi felmérése,az első edzésre pedig pénteken 10 órától kerül sor.A jövő héten hétfőtől csütörtökig minden nap két tréninget tart a Benczés Miklós vezetőedző által irányított szakmai stáb, míg pénteken délelőtt gyakorol az NB I újonca. Ám Szelei Donát és Tóth László kivételével a most keretbe került többi fiatal játékosnakegy héttel hosszabb lesz a szünidő, nekik ugyanis később ért véget a szezon.

Mint ismert, a Puskás Akadémia az első edzőmérkőzését július 3-án, szerdán Telkiben vívja a lengyel első osztályú Piast Gliwicével.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Chukwuchabem Enete „Morris” (nigériai,Heartland FC Owerri– Nigéria), Fejes András (Videoton)
Távozik/távozhat: Vasziliosz Aposztolopulosz (Videoton – kölcsönből vissza?), Kleinheisler László (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönből vissza?), Szakály Dénes (Videoton – kölcsönből vissza?), Papp Szilárd (Siófok)
Kiszemeltek: Németh Norbert (Egri FC), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik