Paks: Elég volt a sírásból, nyerni kell - Tomiszlav Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 09:00
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks vezetőedzője csapata honlapjának nyilatkozott a Kaposvári Rákóczi elleni bajnoki előtt, és elmondta: most már elég volt a vereségekből, és a sírásból, be kell gyűjteniük a három pontot szombaton.

„Nekünk nincs más elfogadható eredmény a Kaposvár ellen, mint csak a győzelem. Úgy is készülünk, és úgy is megyünk, hogy elhozzuk a három pontot. Elég volt a sírásból, amit az okozott, hogy úgy játszottunk jó meccseket, hogy kikaptunk. Az utóbbi két-három meccsen már úgy fociztunk, ami előre vetíti, hogy szombaton képesek lehetünk a jó eredményre: nálunk volt a labda, uraltuk a játékot. Igaz a gólok hiányoznak egy kicsit, de szerintem most megfordul a szerencsénk" – mondta Szivics a paksifc.hu-nak.

A Paks szombaton 14 órakor a Kaposvárt fogadja a bajnokságban, a paksiak a tabella 11. helyén állnak, míg a Rákóczi mindössze két ponttal lemaradva a 12.

„Sok rossz után jó hír, hogy Bori Gábor és Kiss Tamás ismét a rendelkezésemre áll. Még nem tudom, hogy alakul, de az is benne van a pakliban, hogy valamelyikük akár a kezdőbe is bekerülhet. Maximális koncentrációra, és arra lesz szükség, hogy mindenki valóban, szinte fanatikusan akarja a győzelmet. Prukner László ellen még nem tudtam nyerni, úgy érzem, most sikerülhet" – tette hozzá Szivics.

NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 24., péntek
17.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 0–1 Erdős József
19.00 Lombard Pápa–Siófok 0–1 Vad II István
Május 25., szombat
14.00 Kaposvári Rákóczi–MVM Paks (tv: Duna)
Fábián Mihály
16.00 Budapest Honvéd–Egri FC
Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest (tv: Sport1) Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (tv: m1)
Bognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton (tv: Sport2)
Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik