Három góllal küldte haza a Debrecen az egrieket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 14:00
null
Coulibaly és Sidibe hozta össze az első Loki-gólt (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 23 fordulójában a címvédő DVSC-Teva az Egri FC-t fogadta, és teljesen megérdemelten, fölényesen, 3–0-ra győzött.

PERCRŐL PERCRE: A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA!

A debrecenieknek kötelező a három pont begyűjtése, mivel egy botlással, és persze annak kihasználásával, a dobogósok és a negyedik Ferencváros is „látótávolságon kívülre” kerülhetnének – írtuk a DVSC–Eger NB I-es bajnoki mérkőzés előtt. A címvédő az egrieknél „kellemesebb” ellenfelet nem is kívánhatott volna magának, hiszen az újonc helyzete több szempontból sem éppen „fényes” (ezt a szót speciel egy ideje nagyon nem kedvelik arrafelé), de a csapat optimista edzője, Mészáros Ferenc már nyíltan a jövő csapatát építi.

Az Eger sokáig keményen ellenállt (Fotó: Szabó Miklós)
Az Eger sokáig keményen ellenállt (Fotó: Szabó Miklós)

Kondás Elemér az Ibrahima Sidibe, Adamo Coulibaly csatárkettőst dobta harcba, utóbbi ugyebár esélyes a gólkirályi címre, noha ezt megelőzően utoljára 2012 novemberében szerzett bajnoki gólt – előbbi pedig már az első percben betalálhatott volna, de az ötös bal sarkáról a kivetődő kapust találta el. Innentől kezdve igen egysíkúvá vált a mérkőzés, mert egyre záporoztak a beadások az egriek ötösére, de ezek hol a védők, hol a magabiztos kapus, Sztankó Gábor zsákmányai lettek. Mégis kis híján a vendégek jutottak vezetéshez, ám Németh Norbert parádés labdája után Koós Gábor közelről nem tudott túljárni a kapus eszén.

Nem úgy a 33. percben a „Sid. And Co.”: Coulibaly tört be a 16-osra, miután háromszögelt Ibrahima Sidibével, majd kihagyhatatlan passzt adott a feladónak.

Továbbra is a hazaiak kezdeményeztek, de a szünetig már stabilan állt a lábán a gólnál bizony meglehetősen fejetlen egri védelem.

A fordulás után olyan tempóban kezdek a csapatok, hogy a lelátóról rendre felhangzott egy „Elalszunk!”-kiáltás, miközben az egriekben Sztankó forralta fel a vért egy pillanatra, ugyanis a bal alsó sarok elől egy igazán egyéni mozdulattal tolta szögletre a labdát. Ennek ellenére a kapus maradt az egriek, sőt, a mezőny legjobbja, nem sokkal ezután négy(!) ziccert is kifogott. Igaz, a hajdúságiak sem éppen pontos lövéseikről voltak híresek ezen a mérkőzésen, de mindenképpen dicséret illeti az egri kapuvédőt helytállásáért. A 74. percben azonban ő is tehetetlen volt: Adamo Coulibaly kiharcolt egy szabadrúgást, amelyet Selim Bouadla gyönyörűen tekert 17-ről a jobb sarokba, majd nem sokkal később maga a francia csatár is betalált, egy szöglet után mindenkinél magasabbra emelkedve fejelt a bal felsőbe.

Nem történt csoda: a Debrecen könnyedén legyőzte odahaza az Egert.

PERCRŐL PERCRE: A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA!

NB I, 23. FORDULÓ
DVSC-TEVA–EGRI FC 3
–0 (Sidibe, 33., Se. Bouadla 74., Coulibaly 80.)

NB I, 23. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Április 12., péntek
17.00 Kaposvári Rákóczi–Bp. Honvéd 1–2 Berger József
19.00 MVM Paks–Diósgyőri VTK 1–0 Vad II István
Április 13., szombat
14.00 Debreceni VSC-Teva–Egri FC 3–0 Szilasi Szabolcs
16.00 MTK Budapest–Haladás (Tv.: Sport1) Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Lombard Pápa Iványi Zoltán
18.30 Ferencváros–Siófok FC (Tv.: Sport1) Erdős József
Április 14., vasárnap
16.30 Győri ETO FC–Videoton FC (Tv.: M1) Kassai Viktor
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv.: Sport2) Andó-Szabó Sándor

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC
21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 22 12 5 5 35–21 +14 41
3. Videoton FC 22 11 5 6 37–17 +20 38
4. Ferencváros 22 10 8 4 39–26 +13 38
5. Debreceni VSC-Teva 23 11 3 9 33–23 +10 36
6. Budapest Honvéd 22 9 5 8 34–33 +1 32
7. MVM Paks 23 7 11 5 34–25 +9 32
8. Diósgyőri VTK 22 8 7 7 21–24 –3 31
9. Haladás 23 7 9 7 26–21 +5 30
10. Kaposvári Rákóczi 23 8 5 10 26–28 –2 29
11. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
12. Pécsi MFC 23 7 7 9 24–30 –6 28
13. KTE-Phoenix Mecano 21 7 6 8 26–30 –4 27
14. Lombard Pápa FC 23 6 5 12 17–37 –20 23
15. Egri FC 23 2 6 15 17–47 –30 12
16. Siófok 22 2 4 16 20–51 –31 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik