Paks: Zsók József súlyos sérülést szenvedett

Vágólapra másolva!
2012.10.17. 10:05
Súlyos térdsérülést szenvedett a Siófok elleni szombati Ligakupa-mérkőzésen Zsók József, az NB I-ben szereplő MVM Paks védője. A 28 esztendős labdarúgó a találkozó 12. percében ütközött Juszuf Dajiccsal, ami után hordágyon hagyta el a játékteret. A keddi vizsgálatok után kiderült, műteni kell a sérült testrészt – írja a paksifc.hu.

„Többen is megvizsgáltak, és most már egyértelmű, hogy elkerülhetetlen a műtét – nyilatkozta lehangoltan Zsók. – Az biztos, hogy „elment" a keresztszalagom, és még a porcom is megsérült. Ennek mértéke, majd a beavatkozáskor lesz egészen biztos. Ami viszont már most is az, hogy hat hét mankózás következik. Szóval, az őszi szezon a számomra befejeződött. Eléggé megvisel a dolog, hiszen már kezdtem jól érezni magam. Ment a futball, bekerültem a csapatba is, és akkor tessék... Egyet tehetek, mindent elkövetek a mielőbbi felépülés érdekében. Bízom benne, hogy a téli felkészülést már a fiúkkal együtt kezdhetem."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik