Újabb kilenc gyanúsított, már 30 meccs érintett a fogadási botrányban

Vágólapra másolva!
2012.05.24. 09:49
null
Képünk illusztráció (Fotó: Imago)
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos közleménye szerint újabb kilenc fővel bővült a gyanúsítottak köre a fogadási csalással kapcsolatban ezen a héten, így már 39 embert gyanúsítanak, és 30-ra nőtt az érintett mérkőzések száma.

A közlemény szerint „a 2009. október 28. napján lejátszott Szigetszentmiklós–Kaposvölgye (3–2) Magyar Kupa-mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – a Kaposvölgye akkori labdarúgóit, S. Józsefet, V. Józsefet, J. Gyulát, Sz. Lászlót és H. Gyulát egy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség.”

A hivatalos beszámoló szerint a gyanúsítottak közül V. József beismerő vallomást tett, Sz. László azonban a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

J. Gyula és H. Gyula a gyanúsítás ellen panasszal éltek, majd a vallomástételt megtagadták. S. József a gyanúsítás ellen nem élt panasszal, de a vallomástételt megtagadta.

Az ügyészség egy másik mérkőzést is vizsgált a héten: „a 2010. június 5. napján lejátszott MTK II–Cegléd (1–2) NB II-es mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – B. Bálintot egy rendbeli társadalmi szervezet tagja által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és Sz. Ádámot egy rendbeli felbujtóként elkövetett gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette és egy rendbeli felbujtóként elkövetett társadalmi szervezet tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség.”

B. Bálint a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Sz. Ádám a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, vallomást tett, ugyancsak tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Tegnap egy harmadik találkozóval kapcsolatban is gyanúsítottként hallgattak ki labdarúgókat a nyomozók: „a 2009. augusztus 26. napján lejátszott Nyíregyháza–Diósgyőr (3–0) Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – a Diósgyőr akkori labdarúgóit, G. Tamást és K. Norbertet egy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség.

E mérkőzéssel kapcsolatban korábban már történt gyanúsításközlés L. Ákos és K. Zsolt vonatkozásában.”

G. Tamás és K. Norbert a gyanúsítás ellen panaszt jelentettek be, majd mindketten megtagadták a vallomástételt.

Ezzel az ügyben kihallgatott gyanúsítottak száma az ügyészség közleménye szerint 39-re, míg a manipulációval érintett mérkőzések száma 30-ra nőtt.

A gyanúsítottak közül jelenleg négy fő van előzetes letartóztatásban, míg a többiek – köztük az e héten kihallgatott gyanúsítottak – szabadlábon védekeznek.

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ – 2009. október 28.
SZIGETSZENTMIKLÓSI TK-ERIMA–KAPOSVÖLGYE VSC-NAGYBERKI 3–2 (1–0)
Szigetszentmiklós, 300 néző. Vezette: Sulyok G. (Kis Z., Viszokai L.)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Járvás – Csák K., Király A., Rédei, Pénzes – Csepregi (Kozma I., a szünetben), Pintér Z., Csurka Z. – Riedl (Ribi I., 72.), Makutima (Szécsi A., 63.), Majoros. Vezetőedző: Várhidi Péter
KAPOSVÖLGYE: Strublics – Jagodits, Zuparics, Vaskó J., Szabó Sz. – Andruskó A. – Szűcs L., Koller K. (Simon A., 64.), Da Silva (Horváth Gy., a szünetben) – Kardos, Godslove (Fellai, 72.). Vezetőedző: Horváth Lajos
Gólszerző: Makutima (1–0) a 20., Riedl (2–0) az 51., Horváth Gy. (2–1) az 54., Andruskó A. (2–2) az 56., Kozma I. (3–2) az 58. percben
Továbbjutott: a Szigetszentmiklós, 5–4-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter: – A második félidőben igazi kupamérkőzést láthattak a nézők. Mindkét csapat győzelemre játszott. Jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetjük a továbbjutást.
Horváth Lajos: – A két mérkőzés alapján nem érdemeltünk kiesést. Sajnálom, hogy hazai pályán nem tudtunk előnyt szerezni, ennek ellenére ezúttal is megvoltak a lehetőségeink a győzelemre.
NB II, KELETI CSOPORT, 29. FORDULÓ – 2010. június 5.
MTK BUDAPEST II–RESTART-CELGÉDI VSE 1–2 (1–0)
Budafok, 50 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Lémon, Takács G.)
MTK II: Szántai –Hajdu S., Kornis (Dobó, 56.), Kelemen (Bonifert –, 65.),Forró – Gál A., Hauser – Kákonyi, Nikházi (Nagy T., a szünetben), Pál Sz. – Molnár M. Edző: Cseh András
CEGLÉD: Rézsó –Tóth M. (Rebecsák, a szünetben), Villányi, Fekete A.,Tóth A. – Miklósvári, Kenderes, Buzás, Selei –Lendvai (Bubori, a szünetben), Kovács I. (Horváth D. –,75.). Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerző: Molnár M.(1–0) a 9., Selei (11-esből, 1–1) a 48., Kovács I. (1–2) a65. percben
MESTERMÉRLEG
Cseh András: – Többen elnézték a naptárt és kivették a szabadságukat. Szégyenlem magam.
Simon Antal: – Egy-nullánál az MTK eldönthette volna a mérkőzést, a második félidő alapján azonban nem érdemtelenül győztünk.

 

LIGAKUPA, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ – 2009. augusztus 6.
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–DIÓSGYŐRI VTK 3–0 (1–0)
Nyíregyháza, 400 néző. Vezette: Veizer (Berettyán, Horváth R.)
NYÍREGYHÁZA: Gazsi – Csáki J. (Bodó, 87.), Nánási, Bakos B., Varga K. – Leonardo Augusto, Oláh D. (Dencs, 87.) – Ráti (Éles, 59.), Batizi-Pócsi, Leandro Alves (Markos, 76.) – Fekete Á. (Farkas M., 65.) Vezetőedző: Szentes Lázár
DVTK: Somodi (Giák, 58.) – Polényi, Jeknic, Kállai, Horváth Sz. (Hegedűs B., 65.) – Nagy R. (Bihari, 81.), Lippai, Viskovics, Faggyas (Kovács B., 67.) – Kovács Sz. (Kleiber, 28.), Jovanovics. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Batizi-Pócsi (1–0) a 32., Batizi-Pócsi (2–0) a 78., Markos (3–0) a 82. percben
Kiállítva: Jeknic (lerántotta a kiugró Batizi-Pócsit) a 79. percben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik