Ferencváros: péntektől rangos utánpótlástornát rendez a klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.24. 15:36
A portugál Braga, a szerb Crvena zvezda, a dán FC Nordsjaelland, az osztrák SNK Sankt Pölten, az Újpest FC és a Ferencváros U16-os korosztályos labdarúgócsapata lép pályára azon a nemzetközi utánpótlás tornán, melyet az FTC rendez péntektől hétfőig.

„Ezzel a rendezvénnyel egy régi álmunk válik valóra, otthont adhatunk egy színvonalas nemzetközi tornának, melyen felmérhetjük, hol tartanak fiatal labdarúgóink – mondta el Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Bízom benne, hogy a Ferencváros nevéhez méltóan fogunk szerepelni, és itthon tartjuk a torna megnyeréséért járó kupát.”

„Hatalmas lehetőség a fiataloknak egy ilyen nemzetközi torna. Igazi megmérettetés, ami szakmailag is segíti a munkát – tette hozzá Dragóner Attila, a ferencvárosiak utánpótlásért felelős menedzsere. – Komoly ellenfeleket sikerült az európai porondról ide csábítani erre a négy napra, igazi focihangulat lesz a Népligetben és az Albert-stadionban a hosszú hétvégén.”

A csoportküzdelmek után a helyosztókon a csoportelsők az első, a csoportmásodikok a harmadik, a csoportharmadikok az ötödik helyért játszanak az Albert-stadionban, hétfőn.

A mérkőzéseket három helyszínen rendezik. A pénteki és szombati napon a Népligetben, vasárnap az Albert-stadion edzőpályáján, hétfőn az Albert-stadion centerpályáján találkoznak a csapatok.

A belépéskor a szurkolók jegyet kapnak, az ellenértéket a bejáratnál elhelyezett urnákba dobhatják (amennyit gondolnak), amellyel a Ferencváros utánpótlását támogathatják.

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT
Ferencváros, Sankt Pölten, FC Nordsjaelland
B-CSOPORT
Újpest FC, Crvena zvezda, Braga

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik