MLSZ: a Fradit és az Újpestet is megbüntették a derbi után

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2011.10.26. 01:44
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén tárgyalta többek között a hétvégi Ferencváros–Újpest mérkőzés, illetve a kecskeméti játékosok korábbi levonulásának és a vesztegetési botrányba keveredett pécsi Törtei Tamásnak az ügyét is.

FEGYELMI HATÁROZATOK –NB IFEGYELMI HATÁROZATOK –NB I

Beliczky Gergő (Vasas) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Afegyelmi bizottságaz FTC–Újpest mérkőzésen történt rendezési hiányosságok és szurkolói rendzavarások miatt az FTC-t, mintvisszaesőt 200 000 forint, az Újpestet 100 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A Vasast 5 000 000 Ft összegű pénzbüntetés megfizetésére kötelezik, amennyiben a Kaposvárral szemben fennálló, az eljárásban szereplő összegű tartozását a határozat jogerőre emelkedéséig nem fizeti meg.

A bizottság a 2011. október 12-én lejátszott Kecskemét–Paks Ligakupa-mérkőzésen történt, hét labdarúgólevonulásának ügyében azokat a határozatokat hozta, amelyekről sajtóhírek alapján már korábban beszámoltunk: Tomiszlav Szivics vezetőedző szóbeli figyelmeztetést kapott, nyolc játékos, Balogh Béla, Gyagya Attila, Mohl Dávid, Patvaros Zsolt, Vladan Csukics, Bertus Lajos, Hegedűs Ádám és LencseLászló írásbeli megrovásban részesült. A Kovács Gábor játékvezető és a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. sportszervezettel szembeni eljárást megszüntetették.

A fegyelmi bizottság a 2011. október 5-én lejátszott Siófok–Pécsi MFC Ligakupa-mérkőzés eredményének jogellenes befolyásolására irányuló kísérlet miatt Balogh Tamás (Barcsi SC) labdarúgó játékjogát és az ellene indult eljárást a büntető eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette. Törtei Tamást a fenti cselekménnyel kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt – ahogy arról már hírt adtunk – minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 2011. december 31-ig eltiltotta.

FEGYELMI HATÁROZATOK – NB II

Afegyelmi bizottság a másodosztályú U17-es bajnokságban elmaradt Sárvár–Badacsonytomaj mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a vétlen Sárvár javára igazolja,a kötelezően szerepeltetett utánpótlás csapat első alkalommal történ ki nem állása miatt aBadacsonytomajt írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

További büntetések:

Galvao Leal Vinicius (DVSC) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Puskás Csaba (Kiskundorozsma) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Ponczok Tamás (Vecsés) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Varga Zoltán (Szigetszentmiklós) 4 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Haman Sadjo (Szigetszentmiklós) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Papp Gábor (Budaörs) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Nyitrai Ádám (Győr) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Sallér Márk (Ajka) 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Bozsoki Imre (Sopron) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Ganczer Péter (Paks) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Czipper Zsolt technikai vezető (Vecsés) minden jellegű mérkőzésre vonatkozóan a sportszakmai tevékenységtől 2011. november 1-től december 31-ig szóló eltiltást, Lucsánszky Tamás vezetőedző (Budaörs) a kispadtól és az öltözőtől két soron következő NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NŐI NAGYPÁLYÁS BAJNOKSÁGOK ÉS KUPÁK

A fegyelmi bizottság az U-15 korosztályú torna rendszerű bajnokságban elmaradt Szegedi AK–Békéscsabai NLSC,Hegyvidék SE–Békéscsabai NLSC és az FTC–Békéscsabai NLSCnői U-15 korosztályú mérkőzések három-három bajnoki pontját, egyaránt 3–0-s gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Szegedi AK,Hegyvidék SEés FTC sportszervezetek javára igazolja, a nem kötelezően szerepeltetett utánpótláscsapat első alkalommal történt ki nem állása miatt aBékéscsabai NLSC-t írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

NŐI ÉS FÉRFI FUTSALBAJNOKSÁGOK ÉS KUPÁK

Hornyák Tamás (Salgótarján) 1 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Tóth Péter (Soroksár) 1 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Kővári Márton (Külker) 4 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Illovai Balázs (Cső-Montage) 2 soron következő U-13 korosztályú futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás

Afegyelmi bizottság a női NB II-es tornarendszerű bajnokságban elmaradt Budapest Police SE–Hegyvidék SE, Hegyvidék SE–Rubeola FC és a Hegyvidék SE–Obsitos SE mérkőzések három-három bajnoki pontját, 3–0-s gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Budapest Police SE, Rubeola FC és Obsitos SE sportszervezetek javára igazolja. A Hegyvidék SE első alkalommal nem állt ki a bajnokság egy tornájának mérkőzéseire.

Afegyelmi bizottság az elmaradt Érdi Asterix–Aramis MK mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Aramis SEjavára igazolja.

A Monor–Rákosmenti FC férfi NB II-es mérkőzés után történt rendezési hiányosságok miatt a Monor írásbeli figyelmeztetésben részesült.

SZÍNES LAPOK MIATT KISZABOTT PÉNZBÜNTETÉSEK

Balmazújváros: 12500 Ft
Újpest: 12 500 Ft
Szigetszentmiklós: 20000 Ft

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik