PMFC: hiába az alapos erősödés, egyelőre versenyt futnak az idővel

Vágólapra másolva!
2011.07.15. 17:23
Mészáros Ferenc vezetőedző szerint egyértelműen erősödött a labdarúgó NB I ma kezdődő idényére újoncként készülő Pécsi MFC, de a felkészülési időszak rövidsége nehézséget jelentett – hangzott el többek között a csapat péntek délelőtti sajtótájékoztatóján.

„Erősödött a csapatunk, hiszen NB I-es szintű és potenciálisan élvonalra alkalmas játékosok jöttek hozzánk. A nagy kérdés az, hogy a rövid idő alatt a fiúk mennyire tudtak alkalmazkodni az új helyzethez, az új közeghez" – idézi a pécsiek hivatalos honlapja Mészáros Ferenc vezetőedzőt.

Az egyik újonnan igazolt játékos, Bajzát Péter úgy véli, jó közösségbe érkezett, épp ezért nem volt gond a beilleszkedéssel.

„Új együttesbe érkezésnél mindig az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban elfogadtassa magát az ember a társaival és a közönséggel" – mondta az NB II Keleti csoportjának legutóbbi gólkirálya, aki szerint az első ellenfél, a Haladás összeszokott társaság olyan klasszis labdarúgókkal, mint Molnár Balázs, Halmosi Péter és Kenesei Krisztián, viszont „nekünk plusz motivációt jelent, hogy hosszú évek után újra az első osztályban lépünk pályára".

Mészáros a szombati találkozóval kapcsolatban elmondta: „Bízunk a sikerben, de az általam elképzelt játék kialakulásához még biztosan idő kell. A bajnokság végeredményét nem a Haladás elleni mérkőzés dönti el; mi mindent megteszünk a győzelemért, és bármi is lesz az eredmény, megyünk tovább."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik