Siófok: gólerős csatárra várnak, Lukács, Piller és Novák érkezett

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 07:59
A BFC Siófok labdarúgócsapata folyamatosan erősíti keretét a 2010–2011-es szezonra – még egy csatárra várnak a Balaton-parti együttesnél. 

„Nagy ugrásra készülünk, és ez nem kötelező optimizmus a részünkről – mondta a Nemzeti Sportnak Horváth Károly, a klub szakmai igazgatója. – Nem nagyképűségből mondom, de a szezon végén, meglátják, nem a mezőny végén fogunk kullogni. A keretünk a napokban teljesedhet ki, már csak egy gólerős csatárra várunk, akinek a nevét még nem árulhatom el."

A Siófok mindenesetre úgy tűnik, megtartja egyik legértékesebb játékosát: Sowunmi Thomas maradására Horváth szerint 99 százalék az esély.

„Reménykedtem benne, hogy Sowunmi Thomas visszatér, de persze más posztokra is igazoltunk játékosokat. A legfontosabb feladatunk egy bal oldali védő megszerzése volt, mert a keretben csak László András játszik rendszeresen ezen a poszton."  

Erre a posztra Novák Alexiszt szemelték ki, aki a Bp. Honvéd II-től érkezett, s újoncként léphet pályára az élvonalban. Ugyancsak a kék-sárgáknál folytatja a tavaszi idényben a Nyizsnyij Novgorodban futballozó Lukács Tihamér, illetve az ugyancsak a középpályán szerepeltethető Kecskés Tamás, az MTK korábbi labdarúgója. Az elmúlt héten az Újpestnél edzett Piller József, ám a Vasas játékosa kölcsönben mégis Siófokon folytatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik