Újpest: Vaskó szerint az itteni közeg nem kedvezett McStaynek

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 16:06
Az Újpest honlapján péntek délután közölt idényértékelő interjújában Vaskó Tamás, a lila-fehérek védője többek között arról beszélt, hogy a fejlettebb futballközegből érkező skót vezetőedző, a posztjáról április elején távozó Willie McStay nem tudta kezelni a tavasz eleji gondokat, ezért csúszott félre a csapat idénye.

„Willie McStay olyan közegből érkezett, amelyben minden rendben van, csak a futballra kell koncentrálni, ezért nem tudta igazán kontrollálni a nálunk kialakuló helyzetet a tavaszi szezon elején. Nagyon felkészült szakember, de munkáján meglátszott, hogy hosszú ideig nem volt felnőttcsapat vezetőedzője, mert nem tudott egyes játékosokat és meccsszituációkat kezelni. A vele való kommunikáció is nehézséget okozott, annak ellenére, hogy többen beszélnek angolul" – idézi az ujpestfc.hu a válogatott védőt, aki „a tavasz eleji helyzettel” kapcsolatban a játékosokra korábban nem jellemző egyéni hibákat, az azokból kapott gólokat említette.

A szakmai irányítást tavasszal átvevő Mészöly Géza beugrása sikerességének zálogát Vaskó abban látja, hogy a magyar tréner „sokkal jobban ismeri a játékosokat, a magyarországi körülményeket, és sokkal jobban képes motiválni minket".

A következő idényről Vaskó annyit mondott: a terveket attól kell függővé tenni, kik érkeznek a keretbe. „Ha fiatalokra építünk, nem szabad helyezésekben gondolkoznunk, de velük is lehetséges egy szép eredmény elérése" – nyilatkozta az újpesti védő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik