Ferencváros: Lipcsei megszakítaná a Kaposvár elleni rossz sorozatot

Vágólapra másolva!
2010.04.02. 18:59
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Soproni Liga) 21. fordulójában a Ferencváros a szurkolói nélkül érkező Kaposvárt fogadja az Albert Flórián Stadionban. Lipcsei Péter, a házigazdák szezon végén visszavonulni készülő emblematikus játékosa az ftc.hu-n arról nyilatkozott, hogy bízik a kaposváriak elleni rossz sorozatuk megszakításában.

„A Vasas elleni hazai döntetlenünk után a Kaposvár ellen nyernünk kellene, ha tovább akarunk zárkózni a tabellán. Nem lesz egyszerű, hiszen a Rákóczi 2004-es felkerülése óta bajnoki mérkőzésen nem tudtuk megverni a somogyiakat. Minden sorozat megszakad egyszer, reméljük a Kaposvár elleni rossz szériánk is véget ér most. Nem véletlen, hogy az elmúlt mérkőzéseken nem bírtunk a Rákóczival, hiszen Prukner László kiváló edző, nagyon jól rakja össze a csapatát, pedig nincs könnyű dolga, hiszen szinte minden évben új együttest kell kialakítania. Most sem lesz egyszerű feladatunk, de csak a győzelem elfogadható, főleg úgy, hogy hazai pályán a Nyíregyházát és a Vasast sem tudtuk legyőzni. Ha sikerülne nyernünk, feljöhetnénk a hetedik helyre. Minden bizonnyal csereként kapok lehetőséget, jó lenne, minél többet játszani, de majd az edző dönti el, hogy milyen szerepet szán nekem a Kaposvár ellen" – mondta Lipcsei Péter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik