McStay: Már az őszi Újpestet láthatták a pályán!

Vágólapra másolva!
2010.03.15. 10:33
null
Két gólja bizonyítja, hogy Kabát Péter elbírt a diósgyőri túlerővel (Fotó: Havran Zoltán)
William McStay, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a Diósgyőr ellen vasárnap 4–1-re megnyert Soproni Liga-mérkőzésen, különösen annak második félidejében már az őszi arcát mutatta a tavaszi szezont két vereséggel kezdő lila-fehér együttes. A tavasszal még pont nélküli DVTK trénere, Tornyi Barnabás szerint is megérdemelten nyert a fővárosi csapat.

„Boldog vagyok, mert a szurkolók az őszi Újpestet láthatták a pályán. Játékosaim minden edzésen száz százalékot adnak ki magukból, és büszke vagyok, hogy e lélektanilag fontos mérkőzésen bizonyították remek mentalitásukat" – idézi az Újpest honlapja William McStayt, a lila-fehérek vezetőedzőjét a tavaszt egyaránt két vereséggel kezdő csapatok vasárnapi mérkőzése után.

A skót szakember a passzjátékkal és a labdatartással különösen elégedett volt, kiemelte továbbá csapata védekezésének hatékonyságát, és nem győzte hangsúlyozni annak fontosságát, hogy a kétszer a kapuba találó Kabát Péter megtalálta góllövőcipőjét.

„Jó csapatot vertünk meg, amely nem bunkerfocit játszott, hanem azért jött, hogy pontot vagy pontokat szerezzen – értékelt a skót szakember. – Tudtuk, hogy nehéz küzdelem vár ránk, ennek tükrében elégedett vagyok futballunk minőségével, különösen a második félidő második felében teljesítettünk jól."

Tornyi Barnabás, a Diósgyőr vezetőedzője elismerte, hogy megérdemelten győzött az Újpest; ehhez – valamint Kabát Péter látványos szabadrúgásgóljához – gratulációt is mellékelt. Saját csapata kudarcáról így vélekedett:

„Ezúttal nem működött az a csapatjáték, amellyel korábban megszorítottuk a Debrecent és a Videotont. A második félidőben tizennyolc percig úgy játszottunk, ahogyan elterveztük, de utána három gólt kaptunk tizenhét perc alatt, ami sokkolta a csapatot."

Tornyi ezzel együtt nem érzi úgy, hogy a rossz kezdésre rámegy az egész tavaszi szezon: „A harmadik vereségünket szenvedtük el tavasszal, de ez csak akkor kudarc, ha annak éljük meg. Megpróbáljuk feldolgozni a történteket, és igyekszünk tanulni a hibákból. Nekünk most azt dobta a gép, hogy egymás után játszunk az első, a második és a harmadik helyezett csapattal."

A következő fordulóban a Diósgyőr újabb nehéz ellenfelet fogad (Győr, szombat), míg az Újpest Pápára látogat (vasárnap).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik