Ismét a bajnoki címért száll harcba a Fradi, alaposan átalakult a Honvéd

N.T. N.T.N.T. N.T.
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 14:16
Hajrájához érkezett a labdarúgó Soproni Ligában szereplő csapatok nyári felkészülése, hiszen pénteken a Nyíregyháza–Vasas mérkőzéssel megkezdődik a 2009–2010-es bajnokság. A rajtot megelőzően csütörtökig tartó sorozatunkban áttekintjük a csapatok felkészülését, a játékoskeretek változásait. A harmadik részben a Ferencvárossal, a Szombathelyi Haladással, a Bp. Honvéddal és a Kaposvárral foglalkozunk.
Lipcsei Péter (jobbra) még egyszer bajnok akar lenni a Fradival
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Lipcsei Péter (jobbra) még egyszer bajnok akar lenni a Fradival
Lipcsei Péter (jobbra) még egyszer bajnok akar lenni a Fradival
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Lipcsei Péter (jobbra) még egyszer bajnok akar lenni a Fradival

FERENCVÁROS: angliai edzőtáborozással készültek

Az élvonalba három idény után visszakerülő Ferencváros az angol tulajdonos közbenjárásával a szigetországban, kiváló körülmények között készülhetett fel az új idényre. Az edzőtáborozás alatt három felkészülési mérkőzés is szerepelt a programban, egyre nevesebb ellenfelekkel találkozhattak a zöld-fehérek. Zárásként összecsaptak Ferenczi István régebbi csapatával, a Barnsleyval is.

A nyár egyik slágermérkőzéseként beharangozott, Hertha BSC elleni meccs kis híján botrányba fulladt, miután néhány, magáról megfeledkező ferencvárosi drukker összetűzést provokált a németek szurkolóival. A történetnek jelentős visszhangja volt a német sajtóban is, az MLSZ pedig fegyelmi eljárást indított a klub ellen.

Ami a keretet illeti, továbbra is a külföldi játékosok élvezik az elsőbbséget, így többek között két spanyol és egy pakisztáni labdarúgó is érkezett, rajtuk kívül pedig végleg megszerezték James Ashmore-t, valamint Pölöskey Pétert, és legutóbbi fejleményként hazatér Skóciából Rósa Dénes is.

JÖTTEK-MENTEK – FERENCVÁROS

Érkezett: Pölöskey Péter (Haladás – kölcsönből végleg megvették), Kulcsár Dávid (Vecsés, kölcsönből vissza), Joaquín Pastor Martínez (spanyol, Ciudad de Lorqui – Spanyolország), James Ashmore (angol, Sheffield United – Anglia, kölcsön után végleg), Matthew Lowton (Sheffield United – Anglia, kölcsön), Samuel Wedgbury (angol, Sheffield United – Anglia, kölcsön) Carlos Alcántara (spanyol, Ciudad de Lorqui – Spanyolország), Rósa Dénes (Hibernian – Skócia), Adnan Ahmed (pakisztáni, Tranmere United – Anglia), Corey Sinnot (angol, Everton – Anglia)
Távozik: Szkukalek Igor (Vecsés?), Deme Imre (Szigetszentmiklósi TK?), Jordan Robertson (angol, ?), Bamba Moussa (elefántcsontparti, ?), Tidiane Souare (elefántcsontparti, ?), Jan-Michael Williams (trinidadi, ?), Carlos Diaz (amerikai, ?), Baranyai Tibor (?)
Akivel tárgyalnak: Bojan Mamics (szerb, FBK Kaunas – Litvánia)


BP. HONVÉD: nagyüzemi mértékű játékosmozgás

A Honvédnál nem lehettek elégedettek az előző idény teljesítményével, bár a Magyar Kupa megnyerésével legalább szépen zárták a szezont. Sisa Tibor vezetőedzővel az élen megpróbálnak előrelépni az idei bajnokságban, ennek érdekében pedig alapos átalakuláson ment át a keret.

Több korábbi kezdőjátékos is távozott, míg a helyükre közel ugyanennyien érkeztek. Így megszerezték kölcsönbe Hrepka Ádámot és Hajdú Norbertet, valamint végleg a Honvédhoz került Sorin Botis is – tőlük és a többi érkezőtől nem titkoltan azt várják, hogy ismét nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végezzen a csapat.

Túlnyomórészt külföldi edzőmérkőzésekkel hangolt a Honvéd, ezekre a nemzetközi erőpróbákra szükség is lesz, ugyanis mint utóbb kiderült, a török Fenerbachce vár a csapatra az Európa-liga harmadik selejtezőkörében.

JÖTTEK-MENTEK – BP. HONVÉD

Érkezett: Ivancsics Gellért, Koós Gábor, Bojtor László (Siófok – kölcsönből vissza), Németh Gábor (Vasas), Zsolnai Róbert (Kaposvár, kölcsönből vissza), Tóth Zoltán (Zalaegerszeg), Hrepka Ádám (MTK, kölcsönbe), Sorin Botis (román, Zalaegerszeg), Viliam Macko (szlovák, Ruzomberok – Szlovákia), Horváth Adrián (Kozármisleny), Hajdú Norbert (Újpest – kölcsönbe), Edouard Ndjodo (kameruni, Siófok – kölcsönből vissza), Cséke György (Bőcs), Nagy Krisztián (Kozármisleny)
Távozik: Filó Tamás (?), Rabóczki Balázs (?), Micso Szmiljanics (?, szerb), Dobos Attila (REAC), Maróti Béla (Kaposvár), Genito (mozambiki, Vasas?, Nea Szalamina – Ciprus?), Koós Gábor (REAC), Bojtor László (?), Davor Magoc (horvát, ?), Mischek Lungu (zambiai, ?), Vincze Zoltán (?), Nemanja Arszenijevics (szerb, ?), Nenad Sztojakovics (szerb, ?), Manuel Rivera (mexikói, ?), Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards – Egyesült Államok, kölcsönbe), Edouard Ndjodo (kameruni, ?), Marko Simics (szerb, ?), Kocsis Ferenc (?), Juhász László (Vasas, ?)
Akivel tárgyalnak:


SZOMBATHELYI HALADÁS: KULCSEMBEREK TÁVOZTAK


Nem lesz könnyű dolga a szombathelyieknek, ha meg akarják ismételni a legutóbbi bajnokságban elért bronzérmüket, ugyanis Sipos Norbert, Vörös Péter, Andorka Péter és Tóth Norbert személyében több kulcsjátékos is távozott.

Rájuk pedig nagy szükség lett volna a nemzetközi megmérettetések alkalmával. Bár az első selejtezőkört még sikerrel vették a kazah Irtis Pavlodar ellen az Európa-ligában, utána háromgólos vereséget szenvedett Csertői Aurél együttese a svéd Elfsborg otthonában. Ekkor ráadásul nem számíthattak már Kenesei Krisztiánra sem, aki az Irtis elleni idegenbeli visszavágón szenvedett kézsérülést. Hír még a csapatról, hogy az MLSZ hozzájárult az első fordulóbeli, Ferencváros elleni mérkőzés elhalasztásához, ami azért jön jól a Halinak, mert jövő hét elején még az Ausztriában edzőtáborozó angol Arsenallal is összecsapnak gálamérkőzés keretében.

JÖTTEK-MENTEK – HALADÁS

Érkezett: Irhás Ignác (Bőcs), Lattenstein Norbert (FC Fehérvár), Nagy Gábor (MTK – kölcsönbe), Hujber Gábor (Badacsonytomaj, kölcsönből vissza), Burkus Máté (Lipót, kölcsönből vissza)
Távozik: Balassa Péter (Hévíz FC ?), Pölöskey Péter (Ferencváros – kölcsönből végleg), Sipos Norbert (Nea Szalamina – Ciprus), Vörös Péter (Lokomotiv Taskent – Üzbegisztán), Tóth Norbert (Újpest), Andorka Péter (Nyíregyháza), Bonifert Péter (MTK – kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Erős Gábor (Ionikosz Nikea – Görögország), Laki Balázs (Gyirmót), Hegedűs Norbert (Integrál-DAC)


KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: együtt maradt a csapat

A legnagyobb erősítést talán az jelentette Prukner László csapata számára, hogy sikerült együtt tartani az előző szezonbeli együttest, így nem kell teljesen elölről kezdeni az építkezést, ami az előző években gyakran problémát okozott a Kaposvárnál.

Főleg külföldi edzőmérkőzésekkel készültek, vegyes eredményekkel – az előkészületi időszak persze elsődlegesen nem a győzelmekről szól.

JÖTTEK-MENTEK – KAPOSVÁR

Érkezett: Bank István (Győr, kölcsönbe), Maróti Béla (Bp. Honvéd), Milinte Árpád (Siófok), Igor Lambulics (montenegrói, FK Grbalj – Montenegró), Szepessy Róbert (Dunaújváros),
Távozik: Nemanja Obrics (szerb, Crvena Zvezda – Szerbia), Bojan Bozsovics (szerb, Cercle Bruges – Belgium), Zsolnai Róbert (Budapest Honvéd, kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Dusan Vasziljevics (szerb, Cottbus – Németország), Joseph Martial Ngalle (kameruni, Makó), Fekete Viktor (Bőcs), Gacsal Norbert (Bőcs), Csák László (Bőcs)




FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

FERENCVÁROS
Ferencváros–Zalaegerszeg 0–0 (félbeszakadt)
Ferencváros–Hertha BSC (német) 0–2
G.: Cícero, Kacsar
Barnsley (angol)–Ferencváros 3–2
G.: Bogdanovic, Odejayi, Sodje, ill. Kulcsár D., Shaw
Lincoln City (angol)–Ferencváros 0–0
Sheffield FC (angol)–Ferencváros 1–5
G.: Senior, ill. Lowton, Pölöskey, Shaw, Tóth B., Ashmore

BP. HONVÉD
Budapest Honvéd–FK Losonc 3–2
G.: Palásthy (8., 43.), Zsolnai (84.), ill. Hricov (44.), Rohovsky (60.)
Budapest Honvéd FC–FK Senica (szlovák) 0–1
G.: Juhász (85.)
Banská Bystrica–Budapest Honvéd FC 3–1
G.: Cséke (34., öngól), Huckó (46.), Duris (51.), ill. Hrepka (19.)
Bp. Honvéd–Lombard Pápa 3–1
G.: Abraham, Palásthy, Zsolnai, ill. Bali P.

HALADÁS
Haladás–Dukla Banska Bystrica (szlovák) 3–1
G.: Erős, Oross, Skriba, ill. Hucko
Haladás–Irtis Pavlodar 1–0
G.: Kenesei (78.)
Haladás–Vasas 2–2, tizenegyesekkel: 3–4
G.: Irhás, Ugrai, ill. Lázok, Bakos
Haladás–Kaposvár 3–0
G.: Lattenstein, Skriba, Ugrai
Irtis Pavlodar–Haladás 2–1
G.: Jurin (19., 34.), ill. Kenesei (23.)
Továbbjutott: a Haladás 2–2-vel, idegenben lőtt góllal
Elfsborg (svéd)–Haladás 3–0
G.: A. Svensson (61.), Ishizaki (82.), Avdic (90.)
Haladás–Ajka 2–2
G.: Simon A., Ugrai

KAPOSVÁR
Croatia Sesvete (horvát)–Kaposvár 3–1
G.:A Kaposvár gólszerzője: Petrók
Zadar (horvát)–Kaposvár 3–1
G.: A Kaposvár gólszerzője: Farkas K. (11-esből)
Austria Wien (osztrák)–Kaposvár 3–1
G.: A Kaposvár gólszerzője: Nikolics
Senta (szerb)–Kaposvár 0–2
G.: Odics (40.), Nikolics (70.)
Banat (szerb)–Kaposvár 0–1
G.: Gujic
Paks–Kaposvár 2–0
G.: Szabó J., Tököli
Haladás–Kaposvár 3–0
G.: Lattenstein, Skriba, Ugrai
Kaposvár–Varteks Varazsdin (horvát) 1–2
G.: Szepessy R., ill. Mujanovics, Blovdek
Nafta Lendava (szlovén)–Kaposvár 2–0


A NÉGY CSAPAT PROGRAMJA A LIGAKUPA 1. FORDULÓJÁBAN

Kecskemét–Ferencváros 17.30
Győri ETO FC–Kaposvári Rákóczi 18.00
A Haladás és a Bp. Honvéd kiemeltként csak később kapcsolódik be a sorozatba


SOPRONI LIGA

1. FORDULÓ
Július 24., péntek, 19 óra Nyíregyháza–Vasas Duna Tv
Július 25., szombat, 17.30 óra Budapest Honvéd–Kaposvár Sport Tv
Július 25., szombat, 20 óra Diósgyőr–Debrecen Sport Tv
Július 25., szombat, 20 óra Zalaegerszeg–Paks
Július 25., szombat, 20 óra Pápa–MTK
Július 25., szombat, 20 óra Kecskemét–Fehérvár
Július 26., vasárnap, 17.30 óra Győri ETO–Újpest Sport Tv
Augusztus 26., szerda (még nem végleges) Haladás–Ferencváros
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik