Felkészülési mérkőzés: súlyos vereséget szenvedett a Győr

Vágólapra másolva!
2009.01.24. 17:15
A Győri ETO felkészülési mérkőzésen 6–0-ra kikapott a szlovák Artmedia csapatától.
A győriek újdonsült vezetőedzőjének Dragoljub Bekvalacnak az volt az elképzelése, hogy a jövő héten Törökországba utazó keretet néhány fiatallal kiegészíti, ezért őket is tesztelte az Artmedia elleni mérkőzésen. A lefújás után azonban igencsak lehangolt volt a vezetőedző a látottak miatt, így a beleki utazás helyett várhatóan többen is kikerülhetnek az első csapat keretéből. Mint Szabó Ottó, a csapat pályaedzője elmondta, a kapott gólok közül négyet is pontrúgás előzött meg, így talán nem volt ekkora különbség a két csapat között, de szinte minden párharcot a hazai játékosok nyertek meg, és végig kezükben tartották a játék irányítását. Most is kiderült, bár földrajzilag közel vagyunk, a labdarúgás terén óriási az űr a két ország között.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

EREDMÉNY
ARTMEDIA–GYŐRI ETO FC 6–0 (2–0)
Pozsony, 300 néző. V: Nasztich (osztrák)
GYŐRI ETO: Molnár P. (Köllő) – Tokody, Djordjevics (Kovács Z.), Zámbó (Szemerey), Völgyi (Vető) – Copa (Pákolicz, Csermelyi), Volkov (Nyári), Jäkl (Kiss Sz.), Bicak (Dömötör) – Bajzát (Ahjupera), Brnovics (Kink)
G: Kovalcsik (2), Nemec (2), Pávelcek, Bodolsky

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik