A cseh klasszis, Radek Bejbl érkezhet a Megyeri útra

Vágólapra másolva!
2008.01.20. 13:25
Cseh Európai-bajnoki ezüstérmes játékossal erősödhet az Újpest kerete, hiszen elkezdődtek az egyeztetések Radek Bejbllel. A középső hátvéd hiányposzt a IV. kerületi együttesben, itt vetnék be a 35 éves labdarúgót, aki jelenleg a Slovan Liberec szolgálatában áll. Bejbl rutinosnak mondható tehát, megfordult már korábban a spanyol Atlético Madridban és a francia Lens-ban is.
Hajdú Norbert jól játszott a Jászberény ellen, igaz, a Tatabányáról érkezett játékos néha nem találta a labdát
Hajdú Norbert jól játszott a Jászberény ellen, igaz, a Tatabányáról érkezett játékos néha nem találta a labdát
Hajdú Norbert jól játszott a Jászberény ellen, igaz, a Tatabányáról érkezett játékos néha nem találta a labdát
Hajdú Norbert jól játszott a Jászberény ellen, igaz, a Tatabányáról érkezett játékos néha nem találta a labdát

Könnyen lehet, hogy az 1996-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerző cseh válogatott védője a lila-fehéreknél folytatja pályafutását – Sallói István, az Újpest sportigazgatója lapunk kérdésére elárulta, tárgyalnak a labdarúgóval.

Azt eddig is tudták a magyar futballt és főképpen az Újpestet figyelemmel kísérők, hogy a Megyeri útiak meghatározó tudású és a csapat stílusához passzoló középső védőt keresnek.

Így került képbe Radek Bejbl, akit ajánlottak a IV. kerületieknek, és a klub tárgyalt is a futballistával. A játékos némi gondolkodási időt kért, és az sem világos még, milyen anyagi terheket róna az Újpestre ez a tranzakció, így egyelőre nem tudni, lesz-e a történetnek folytatása.

Ami tény: az 1972-es születésű futballista ott volt a londoni Wembleyben játszott német–cseh Európa-bajnoki döntőben (aranygóllal győztek a németek 2–1-re), szerepelt a 2000-es Eb-n is, kétszer csehszlovák, ötvenhatszor cseh válogatott volt.

1990 és 1996 között a Slavia, 1996 és 2000 között a spanyol Atlético Madrid, 2000 és 2002 között a francia Racing Lens, 2002 és 2005 között újra a Slavia, majd 2005 és 2007 között az osztrák Rapid Wien játékosa volt.

A tavaly nyáron ismét hazatért, az FC Slovan Liberec szerezte meg. Gondolhatnánk, 35 évesen már levezetni tért vissza szülőhazájába, így nem lenne meglepő, ha a védő azon meditálna, van-e kedve még egyszer légiósnak állni.

„Tiszta sor: a tulajdonosok elhatározták, hogy bajnokcsapatot hoznak össze Újpesten – mondta a szintén téli igazolásnak mondható Sallói István. – Már a nyáron is ez volt a cél, ezért igazolt sok játékost a klub. Aki nem vált be, azt most cseréljük. Nincs elkülönített fix összeg az új futballistákra: posztokra igazolnánk, és akit szeretnénk, akkor hozzuk ide, ha ezt megítélésünk szerint ésszerű keretek között megtehetjük.”

A szombati. Jászberény elleni edzőmérkőzésen mutatkozott be lila kapusdresszben a DVTK-ból érkező Szalma Pál, akivel a találkozó után féléves szerződést kötött az Újpest.

EDZŐMÉRKŐZÉS

ÚJPEST-JÁSZBERÉNY 1-1 (1-1)
Megyeri út, 400 néző, V: Mocsári
ÚJPEST: Szalma (Dombai) – Regedei, Vermes (Bisoye), Kratochvíl, Hajdú – Tisza, Habi (Hullám), Radulovic (Vituska) – Foxi – Dourandi, Moldovan (Kiss Z.)
JÁSZBERÉNY: Roza (Haisza) – Fekete G.(Dénes), Szeles, Majzik, Hídvégi (Kovács Á.) – Bárkányi (Gulyás), Fele (Moczó), Lukácsi (Vaszicsku), Mohácsi (Balogh Z.) – Németh Gy. (Hevesi-Tóth), Benedek (Hamar)
G: Dourandi ill. Németh Gy.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik