Krízishelyzet - idilli nyugalomban

BENKÔ GÁBOR, VARGA T. RÓBERTBENKÔ GÁBOR, VARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2005.08.27. 00:28
Címkék
Bajban van a Fradi& Furulyás János klubelnök a múlt hét végi Ferencváros-Pápa (3-3) mérkőzés után elismerte, felvetődött az edzőcsere lehetősége, néhány nappal később azonban egy interjúban már arról beszélt, László Csaba tovább élvezi a bizalmat. Dacára annak, hogy a zöld-fehérek a Borsodi Liga három fordulója alatt egyetlen pontot gyűjtöttek, játékuk siralmas. A Fradi beteg& Nincs pénz, gyenge a játékoskeret, és amennyiben a csapat a mai Zalaegerszeg elleni találkozón sem szerez három pontot, netán ismét vereséget szenved, László Csabától elköszönnek. A sorsdöntő meccs előtt a Ferencváros edzéseit egész héten figyeltük.
A Fradi ifjú játékosainak (balról: Szalai Tamás, Takács Ákos, Szálkai Zsolt és Tôzsér Dániel) mindig küzdeniük kell
A Fradi ifjú játékosainak (balról: Szalai Tamás, Takács Ákos, Szálkai Zsolt és Tôzsér Dániel) mindig küzdeniük kell
A Fradi ifjú játékosainak (balról: Szalai Tamás, Takács Ákos, Szálkai Zsolt és Tôzsér Dániel) mindig küzdeniük kell
A Fradi ifjú játékosainak (balról: Szalai Tamás, Takács Ákos, Szálkai Zsolt és Tôzsér Dániel) mindig küzdeniük kell
A Fradi ifjú játékosainak (balról: Szalai Tamás, Takács Ákos, Szálkai Zsolt és Tôzsér Dániel) mindig küzdeniük kell
A Fradi ifjú játékosainak (balról: Szalai Tamás, Takács Ákos, Szálkai Zsolt és Tôzsér Dániel) mindig küzdeniük kell

"Na, szevasz! Mi van a Lisztessel? Tudtok már valamit?" - döcögött oda hozzánk Bubu bácsi, kinek széle, hossza egy. Szatyorkáját el nem engedve két kézzel felcibálta köldöke fölé kék tréningnadrágját, és reménykedő szemekkel várta a választ.

Bubu bácsi Fradi-drukker. Ötven, de talán nem sértődik meg, ha azt írjuk, tán megvan már vagy hatvan éve is annak, hogy minden áldott nap, ha esik, ha fúj, ha éget a nap, ő ott van az Üllői úton. Hátrabattyog az edzőpályára, letelepedik egy fa árnyékában, és ámulja kedvenceit. Kész csoda, hogy Bubu bácsi meg még néhány kortársa kitart. Pedig ezeknek az embereknek még volt részük abban, hogy ugyanitt Albertek, Ebedlik, Nyilasik edzését figyelhették. Ma meg nézik ezt a társulatot…
"Na, mondjad, idejön?"

Arca nem rezdült, mégis valahogy megváltozott, amikor mondtuk neki, egyelőre semmi konkrétum, de szerintünk nem nagyon valószínű.
Elkámpicsorodott. Látja ő is: ráférne a csapatra a segítség.

Forog a régi lemez: megvan a bizalom

Az eddigi három forduló Bubu bácsit kicsit, a játékosokat jobban megviselte.
Olyannyira megviselte a futballistákat, hogy a hét elején ehhez nem is kellett látni őket: baktattunk hátra a hátsó (3-as számú) edzőpályához, hallatszott a labda pattogása, az edző sípszava, de nem volt viccelődés, elmaradtak a zrikálások. Fájdalmas volt ez a csönd. Állítólag Furulyás János elnök szerdán beszélt a kulcsemberekkel, a szakmai stábbal és…
És a bizalmáról biztosított mindenkit.

A régi lemez forog, azonban az elhangzottaknak a hatása szerdán már érződött. Valamelyest felszabadultabban tréningeztek a játékosok, néhányan már meg is engedtek maguknak némi mókázást.
Délután egymás közti játék volt programon, László Csaba és Vass László másodedző a pálya mellől figyelte a csapatot, a kisebb sérüléssel bajlódó Rósa Dénes volt a bíró.

"Ezt nézzétek, Collina jött dirigálni!" - igyekezett vezéregyéniséghez méltóan oldani a feszültséget Lipcsei Péter. Mindazonáltal azért rajta is látszott, volt már jobb hangulatban. Az aznap centerhalfként futballozó korábbi csapatkapitány nem volt ideges, nem korholt senkit, ha hibázott, de nem is biztatott igazán. Próbált példát mutatni. Szó nélkül, nagy koncentráltsággal játszott. Igazi profiként kitűnt a társaságból. Nem úgy a fiatalok.
Nógrádi Árpád öt méterről fölé fejelt. Szentségelt és kiköpött.
Bartha László lába alatt elment a labda. Az eget bámulta.

Takács Ákos nem értette meg magát Szalai Tamással. Utóbbi mutogatott, hova kellett volna indítani, előbbi lemondóan csóválta a fejét.
Valami megváltozott: szinte nem azt a csapatot látták Bubu bácsiék, amelyet egy nappal korábban. Szinte idillivé vált a hangulat, igaz, nem azért, mert a zöldeknél rózsaszínnek kezdett sejleni a holnap.

Miközben a társaság a bemelegítést végezte, Eisemann László gyúró Lipcsei Péter kisfiával falazott, fiatal szurkolólányok egymás nyakába bújva tervezgették, melyik játékost kellene lefényképezni, később aztán "lekapták" Lipcsei Gábor masszőrt is, amikor átvette unokaöccse pesztrálását.
Eleinte furcsa volt nézni a famíliát, hiszen nem túl valószínű, hogy mondjuk, a Realnál Brooklyn néha odaszalad apjához, David Beckhamhez edzés közben, de hát az a Real, ez meg a Fradi, és a jelek szerint Lipcsei Péternek nagyobb respektje van itt, mint David Beckhamnek ott. És egyébként is, ha ma Zalaegerszegen nyer a Ferencváros, senki sem szólhat egy szót sem, hogy jó döntés volt-e a szakmai stábtól az engedély a lazaságra.
Majd meglátjuk…
Mindenesetre az kétségtelen, hogy a sorsdöntő mérkőzéshez közeledve egyre inkább elhitték magukról az eddig kudarcokat átélő sportolók, nincs veszve minden.

Csak egy tánc volt? Aligha…
Csak egy tánc volt? Aligha…
Csak egy tánc volt? Aligha…


Bátorságpróba a szabadrúgásoknál

"Bravó, Dani!" - kiáltotta László Csaba Tőzsér Dánielnek, amint sorban elfejelgette a szélről bejövő labdákat. Megjött az önbizalma, miként Budovinszky Krisztiánnak is, akinek amúgy meglehet, el se ment.
"Budó, miért csak te rúgod be a labdákat?" - kérdezte Lipcsei Péter.
"Azt mondják a többiek, hogy jól adok be" - vigyorodott el a Kispestről érkező védő, miközben a háttérbe szorított Csepregi Richárd és Csurka Zoltán a feladat elvégzése helyett egymás mellett dekázgatott…

Takács Ákoson viszont vélhetően elhatalmasodott a sikertelenség, megmozdulásai ritkán sikerültek. Szélső játékos létére például állított labdából is rendre laposan centerezett, ami láthatóan megviselte.
Nem úgy Tímár Krisztiánt a társak beszólásai.

"Mi a gond, penge?" - kérdezte Szűcs Lajos a bekket, aki ezután is rezignáltan próbálkozott a kapura lövésekkel, nem sok sikerrel…
Az edzés véget ért, a keret egyik része elindult az öltözők felé, a többiek kint maradtak még dolgozni. László Csaba Nógrádi Árpád, Jovánczai Zoltán és még néhány játékos társaságában célba lövést gyakorolt. Tőzsér Dániel és Budovinszky Krisztián pedig Kemenes Szabolcsot, saját magát és Vass László bátorságát tesztelte: a másodedző szimbolizálta a sorfalat, amint huszonötről szabadrúgásokat gyakoroltak a nehéztüzérek.

Már-már indult volna mindenki zuhanyozni, amikor szurkoló állt meg az edződuótól nem messze, és nem kimondottan összeszedetten elkezdte mondani, hogy: "…a Pápa ellen milyen jól futballozott ez a Tőzsér gyerek?! Mert a saját posztján játszhatott, nem a vonal mellett, a Tímár viszont, hát az tökbéna volt, remélem, kimarad. Ja, és miért nem játszik Szalai többet, gyors is. És mi az oka, hogy Szűcs Lajos, jaj pedig be nagyszerű játékos, szóval ez a Lajos ilyen potya gólokat kap? De most már reméljük, hogy elindul a csapat fölfelé, ugye, nyerünk szombaton, és egyébként sok sikert…"
A szakemberek megköszönték a kedves szavakat.

Az edzőt szeretik a fiatalabb szurkolók

Egy húszas éveiben járó drukker lépett László Csabához.
Dedikálást kért a pólójára, mélyen az edző szemébe nézett, s egy kézfogás kíséretében anynyit mondott: "Ne foglalkozzon semmivel. Dolgozzanak nyugodtan. Bízunk önökben!"

Most mindenki reménykedik. László Csaba és persze az öreg drukker, Bubu bácsi is.
Különbség köztük, hogy akármi is történik az elkövetkező napokban, Bubu bácsi még sokáig ott lesz az Üllői úton.
Mert péntekre már tovalibbent a csütörtöki rózsaszín felhő - akkor már ismét vihar előtti csend volt.
Ha nem is mondta senki, de azt érezni lehetett, mindenki arra gondolt: a Fradi ma este Zalaegerszegen játszik.
És ha a ZTE ellen sem nyer, akkor…
S ha nyer?
A Fradi akkor sem gyógyul meg. Most még nem… ---- László Csaba különleges vagy inkább különös ember… Reálisan kiritzáló, olykor saját magát, avagy a játékosait is okkal ostorozó szakembernek ismertük meg, és ezen a szokásán ma sem változtatott. De… A Sopron elleni Magyar Kupa-döntő botránya, a nyilvános zokogása a szurkolók előtt és most a kilátástalannak tűnő szereplés már jócskán fókuszba helyezte a Németországból érkező, a tavalyelőtt még a Mönchengaldbach utánpótlásánál dolgozó szakembert, aki nem is olyan régen Lothar Matthäus jobbkeze volt a válogatottnál.

"Nagy gond az, hogy nem csupán a házon belüli problémákkal kell megküzdeni, hanem azzal is, hogy vannak, akik kívülről bomlasztják a csapatot, az egységünket olyan kijelentésekkel, miszerint a játékosok az én megbuktatásom miatt futballoztak gyengén a Pápa elleni meccs második félidejében - mondta László Csaba vezetőedző, amikor arra kértük, beszéljen a Zalaegerszeg elleni mérkőzés előtt az érzéseiről, arról, hogy vajon képesnek érzi-e magát arra, hogy végigvigye azt, amit elvállalt a Fradinál. - Ugyan az első három fordulóra hat pontot terveztünk, és ebből csak egy lett, így érthetően nem a legjobb a hangulat, de senki sem gondolta, hogy könnyű lesz ez a szezon. A csapatépítés hosszú folyamat, és nem zökkenőmentes. Korábban is nyilatkoztam: a mai magyar élvonalban a Ferencváros képes lehet bármelyik ellenfelét megverni, de akármelyiktől ki is kaphat. A szezon előtt a klub egyetlen tagjától, se játékostól, se vezetőtől el nem hangzott, hogy a dobogóért leszünk harcban." ---- Vincze Géza volt a vezetőedzője annak a Ferencvárosnak, amely az 1984-1985-ös szezonban majdnem kiesett az élvonalból, de lényeges volt a különbség: a húsz évvel ezelőtt gyengén szereplő csapat meccsein rendre telt ház szurkolt a Fradi sikeréért…Lehet-e bárminemű hasonlóságot keresni és párhuzamot vonni az akkori és a mostani Fradi között? - kérdeztük Vincze Gézát.

Vincze Géza belebukott

"Határozottan nem a válaszom - reagált a szakember. - A nyolcvannégyes Ferencvárosban tizenhét és tizenkilenc éves gyerekek szerepeltek, és közülük öten, hatan, olykor heten játszottak kezdőként! Közülük sokan a felnőttválogatottságig vitték. Ellenben nem értem: miért mondják a mai gárdára, hogy fiatal és rutintalan? Nyolcvannégy nyarán három fiatal labdarúgót szerződtettünk. A ma is játszó Keller Józsefet, valamint Pintér Attilát és Zsinka Jánost, akik egytől egyig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ellenben némely játékos, akit most hoztak az Üllői útra, nem üti meg a Fradiban elvárható minimum szintet, sőt azt kell mondanom: egyesek élvonalbeli futballistának sem alkalmasak…"

Garami József megdicsőült

Három éve Garami József is fiatalított: nála rend volt, mindenki tudta, mit szabad és mit nem, nem sétáltak például a pályán gyerekek, mégis remek volt a hangulat. Egy pillantás, egy halk szó elég volt neki, hogy figyeljenek rá, ilyenkor egy pisszenést nem lehetett hallani a játékosoktól. Respektálták a kora, az eredményei miatt, nem utolsósorban pedig azért is - mint ahogyan a ma már az angol élvonalban szereplő West Bromvich Albionban profiskodó Gera Zoltán többször is említette - fantasztikusan ért a játékosok nyelvén. Nagyszerű ember, valódi pedagógus. Mindezt az MTK-nál ma is bizonyítja.

Pintér Attilát kiutálták

Tavalyelőtt Pintér Attilánál is csendben voltak a játékosok, igaz, teljesen más ok miatt. A hajdani kőkemény Fradi-hátvéd üvöltött és büntetett, mindenki jobban járt, ha rajta kívül meg sem mukkant. Az egymás közti játékot rendszeresen megállította, torkaszakadtából ordítva ráncigálta arrébb a futballistáit, ha rosszul helyezkedett. Kiabált, ha nem kellőképpen erősen, pontosan jött be egy-egy szöglet, akkor is, ha valaki nem sprintelt, néha azért is, ha sprintelt. Ne ragozzuk, kiabált minduntalan. Igaz, hatékonyan tette, más kérdés, hogy - legalábbis a jelek szerint - módszereit sokáig nem lehetett bírni. Jegyezzük meg: ő bajnokságot és Magyar Kupát nyert a csapattal. ---- Húsz évre visszamenőleg kigyűjtöttük a Ferencváros szereplését. A táblázat alapján világosan kitűnik, hogy a 106 éves klub labdarúgócsapata az 1984-1985-ös bajnokságban szerepelt a mélyponton. Akkor a Vincze Géza, majd Sárosi László edzette együttes csak óriási szerencsével maradt az élvonalban. A krízis a nyolcvanas évek végén is folytatódott, hiszen a szurkolók nehezen emésztették meg, hogy csupán ötödik helyen végeztek kedvenceik. A sikerre 1992-ig kellett várniuk, amikor is Nyilasi Tibor vezetésével bajnokságot nyert a Fradi, azután jött a csodálatos 1994-1995-ös bajnokság, amely során nemhogy az élen végzett a csapat, de a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeibe is beverekedte magát, Novák Dezső edző vezetésével. Az újabb zuhanás öt év múlva következett el a Ferencváros életében: 2000-ben ötödik lett a csapat, aztán jött Csank János és az elsőség, majd Garami Józseffel az ezüstérmek, Pintér Attilával pedig az újabb arany. László Csaba az elmúlt bajnokságban pedig a második helyre vezette a csapatot.
Az elmúlt 20 év eredményei
1984–1985
Tizenharmadik hely:301161334–3828
1985–1986
Ötödik hely:301210835–2934
1986–1987
Ötödik hely:301013733–2733
1987–1988
Ötödik hely:30129947–3233
1988–1989
Ezüstérem:30164349–2959
1989–1990
Bronzérem:30139848–3448
1990–1991
Ezüstérem:301510547–2240
1991–1992
ARANYÉREM:301810261–1946
1992–1993
Bronzérem:30193849–2841
1993–1994
Negyedik hely:30165950–3237
1994–1995
ARANYÉREM:30178562–4159
1995–1996
ARANYÉREM:30213656–2566
1996–1997
Bronzérem:34228469–3774
1997–1998
Ezüstérem:34207763–4367
1998–1999
Ezüstérem:34197861–4064
1999–2000
Ötödik hely:321481061–3950
2000–2001
ARANYÉREM:22128236–1448*
2001–2002
Ezüstérem:382161166–3969
2002–2003
Ezüstérem:32197650–2464
2003–2004
ARANYÉREM:32169744–3057
2004–2005
Ezüstérem:30175856–3156
*A 2000-2001-es bajnokság alapszakaszából a Ferencváros 4 pluszpontot hozott magával ---- Szűcs Lajos: kedvetlenebb, de a fiatalokat még lelkesíti

Tommy Salo, az Edmonton Oilers svéd kapusa a legutóbbi tíz mérkôzésén immár harmadik alkalommal védett hibátlanul
A Ferencváros csapatkapitánya, meghatározó játékosa, Szűcs Lajos mintha kissé "beleszürkült" volna az őt körülvevő közegbe. Erre utaló jeleket már az előző idényben is lehetett tapasztalni, elég, ha csak a Sopronban kapott potya gólra gondolunk avagy arra, hogy a korábbi évekkel ellentétben feltűnően kevesebb bravúrt mutat be, és már meccseket sem hoz a zöld-fehéreknek. A nyáron ő is távozott volna a süllyedő hajóról, de végül maradt, és úgy tűnik, beletörődött a helyzetébe. Csütörtökön volt a névnapja, s ebből az alkalomból csapattársai az edzés végén megtapsolták. Hangadó, az edzésen szinte végig beszélt. Volt, hogy biztatta a fiatalabb játékosokat, de minden alkalmat megragadott arra is, hogy zrikálja a többieket. "Áldozatai" leggyakrabban Erős Gábor, Takács Ákos és Tímár Krisztián voltak.

Tímár Krisztiánt kritizálják, de ő legalább hajtani próbál

Noha messze még a bajnokság vége, egyelőre úgy fest, hogy elhibázott döntés volt a Ferencvároshoz csábítani Nyíregyházáról Tímár Krisztiánt. Képességeiről sokat elmond, hogy éppen László Csaba vezetőedző a Pápa-meccs utáni sajtótájékoztatón őt emelte ki, mint akit arra kért, hogy próbáljon minél egyszerűbben futballozni… A Fradiban sokkal inkább reflektorfénybe került, és bakijai után azonnal a támadások kereszttüzében találhatta magát. Megviselték a kritikák, minekután hiába nőtt benne a bizonyítási vágy, a jelek szerint ezt nem tudja kontrollálni. Az edzéseken talán ő a legkeményebb, igyekszik felszántani a pályát, emiatt viszont megtörtént már - mint például szerdán, amikor Csurka Zoltán volt az áldozat -, hogy egyik-másik csapattársa idő előtt fejezte be a munkát. Az új arcok közül Erős Gábor vélhetően nem lesz meghatározó futballista a Ferencvárosban, legalábbis addig, amíg be nem illeszkedik. Egyelőre nem találja a helyét, és az jól látható, hogy a zöld-fehéreknél szintén újonc Grósz Róberttel, Tímár Krisztiánnal és Budovinszky Krisztiánnal azért jobb a kapcsolata, mint a "régi" fradistákkal. Erős Gábor ráadásul önbizalomhiányban szenved. Rendre lehajtotta a fejét, ha nem sikerült egy passza. Jellemző momentuma volt a csütörtöki gyakorlásnak, hogy a tréninget befejező kapura lövési versenyben utolsó lett (mintegy 20 kísérletből egyszer sem talált be 16 méterről a kapuba), ami után jókorát rúgott a kapufába, az eligazításnál pedig a körön kívül a földet bámulta.

Lipcsei Péter futballján érződik, hogy ez nem az ő csapata

Nem csoda, hogy 33 éves kora ellenére is ragaszkodnak hozzá. Lipcsei Péter azt követően is jelképe és húzóembere a mai Ferencvárosnak, hogy lemondott a csapatkapitányságról. Mindent összevetve azonban egy kicsit talán ő is belefáradt az állandó gyötrődésbe. Ha még létezik Fradi-szív, akkor az bizonyosan dobog Lipcsei Péterben, mert különben aligha tartana ki a csapat (a mai csapat…) mellett. Soha nem játszott még ilyen gyenge Ferencvárosban, és pályafutása végéhez közeledve nyilván őt is foglalkoztatja a gondolat, hogy talán karrierje legcsúfosabb kudarcai várhatnak rá. Méltatlan helyzet lenne, annyi szent…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik