Egyre távolabb az UEFA-kupa

Akkortájt még valódi futballisták futkároztak a pályán, kispesti oldalon a már említett Kocsis Lajos mellett Kozma Mihály, Pintér Sándor, szemben velük Bene Ferenc, Zámbó Sándor, vagy éppen Fazekas László. A helyszín rendszerint a Népstadion volt, a nézőszám pedig 30, 40, vagy 60 ezer. A lovas rendőrökre akkoriban senki sem figyelt föl, mindenki a kedvencekre volt kíváncsi, a Honvéd és Újpest agyonszeretett futballistáira.

Ezen a szombaton újra egymással került szembe a két ősi vetélytárs, és bár igazi tétje a lilák számára volt a meccsnek, azért egy ilyen derbit a kispestieknek is komolyan kellett venniük, már csak a jóban-rosszban kitartó lelkes szurkolóik miatt is. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Honvédnak helye van a legjobbak között: itt sincs kevesebb néző, mint a vidéki fellegvárakban, a csapat pedig a klub legendája, Puskás Öcsi klasszikus mondata szerint szerepel, vagyis kis pénz, kis foci. Talán ez a legnagyobb bajuk a Honvéd-híveknek, hiszen a furcsa, öntörvényű tulajdonos, Piero Pini stadionépítésről beszélt, holott előbb csapatot, ütőképes csapatot kéne kovácsolnia a korábbi 13-szoros bajnokból.

A jövő tehát igencsak kérdéses Kispesten, nem tudni, hogy kik jönnek, és vajon kiket küld el egyik pillanatról a másikra Pini úr. Újpesten tisztább a kép, bár ahogy az új tulajdonos eddigi tevékenységét nézzük, a liláknál is bármi megtörténhet, senki sincs biztonságban. Ami a találkozó első félidejét illeti, ha nem is volt látványos a meccs, de a játékosok becsülettel tették a dolgukat: ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy futottak és olykor az ellenfél kapuját is veszélyeztették. Ez amúgy a minimum egy futballcsapattól, főként, ha az az együttes a nemzetközi porondra vágyik. Az Újpest éppen ilyen együttes, ám az első 45 perc alapján mégis a Kispest tűnt harcosabbnak, lendületesebbnek és veszélyesebbnek.

A hazaiak dolgoztak ki nagyobb ziccereket, az Újpest nem találta a ritmust, és olykor csak a szerencse mentette meg a kapuját a góltól. Aztán jött a félidő hajrája, és a vendégek egészen váratlanul vezetést szereztek a szemfüles Bükszegi Zoltán révén. Ám öszszességében aligha lehetett elégedett a most is temperamentumos Mészöly Géza.

A második félidő óriási hangzavarban indult: a vendégszektort zsúfolásig megtöltő Újpest-tábor, no meg a kispesti ultrák teli torokból buzdították kedvenceiket, és lehet, hogy ettől, de igencsak feljavult a mérkőzés. Mindezt persze csakis hazai szinten tessék érteni. Mindkét csapat alaposan feltüzelve jött ki az öltözőből, előbb az Újpest veszélyeztetett, s ha a lila-fehér támadók jobban koncentrálnak, eldönthették volna a három pont sorsát. Ám kimaradtak a ziccerek, nem volt egy utánozhatatlan Törőcsik András-szerű fifikás megoldás.

Az utódok hajtottak becsülettel, hogy aztán mégis a kispestiek örülhessenek. A fürge mozgású, s tán a Vasasban annak idején szerepelt kongói Claude-ra emlékeztető mozambiki Miro ügyes, már-már szemtelen találattal vette be a lilák hálóját, igaz, a gólban igencsak benne volt a rosszul helyezkedő Vlaszák Géza is. Zengett-zúgott az aréna, majd olykor feszült csend kerekedett a főlelátóra, ugyanis az Újpest újabb ziccerekig jutott - mindhiába. Erős Károly lövésénél például már mindenki gólt látott, ám a kapujából kivetődő Takács Tamás óriási bravúrral mentett. Alighanem ez volt a meccslabda, mely után a pálya középső részére korlátozódtak az események.

A véghajrában mindkét csapat megpróbált újabb gólt szerezni, de maradt az igazságosnak mondható döntetlen. Az eredményre a kispestiek lehetnek büszkébbek, hiszen a hazaiak játékoskerete jóval gyengébb, mint a bajnoki címre sokáig esélyes liláké. Nem véletlenül tapsolt elégedetten a hazai publikum, ezzel is jelezve: a Honvéd jövőre megerősödve akár komolyabb szerepet is betölthet a bajnokságban. Az Újpest pedig csak saját magát okolhatja, ha lemarad a nemzetközi kupaszereplést jelentő második helyről, mert a lilák ily könnyedén szórják a pontokat…

---- P ---- &