A szélső került középpontba

A mérkőzésről tudósított: KIRIPOLSZKY TAMÁS, KUN ZOLTÁN

Vágólapra másolva!

2004.03.20. 22:10

Címkék

Nem sok jót ígért a stadiont a parkoló felől megközelítő debreceni szurkolók számára, amint látták, hogy az edzőpályán Sándor Tamás rója látszólag céltalanul a köröket. Ez ugyanis azt jelentette, hogy a Loki irányítója sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot, és mivel Halmosi Péter, valamint Bajzát Péter sem játszhatott (őket nem valami húzódás, hanem három sárga lap tartotta távol a meccstől), kissé felforgatott csapattal állt ki a Debrecen.

A mérkőzésről bővebben:
Percről percre
Fény és árnyék
A fehérvári taktikával próbálkozott Supka Attila

A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista

Jegija Javrujan (balra) ezt a csatát megnyerte Dombi Tiborral szemben – a végén mégis a debreceni játékos döntötte el a meccset (fotó: Czeglédi Zsolt)

Persze, a szurkolókat mindez nem érdekelte, elvégre a piros-fehér fanatikusok szerint két csapatot egyszerűen kötelező megverni: a Fradit és a Békéscsabát (jövőre azért bővül majd a kör, ha jön a Nyíregyháza is…) Így a drukkerek büszkén emlegették a legutóbbi sikeres derbit, amikor a DVSC 6–1-re verte a csabai alakulatot. Az volt az a mérkőzés, amikor különféle érzelmi kitörések helyett maguk a szurkolók is csak somolyogtak egyet, midőn az amúgy négygólos Marius Sumudica kihagyott egy tizenegyest.
Azóta Sumudica messze került a Lokitól – a Loki meg messze került, nemhogy az újabb hatostól, hanem a szimpla győzelemtől is. Az első félidő ugyanis szörnyen gyenge produkciót hozott. "Figyelem! Szókimondó, durva szövegek!" – állt a debreceni ultrák előtti transzparensen, és a rajongók mintegy fél óra után a drapériának megfelelő stílusban érdeklődtek is kedvenceiktől, hogy vajon mi lehet ezen nívótlanság titka.
Fájdalom, választ nem kaptunk. Sőt ebben a játékrészben az égvilágon semmit nem kaptunk: bár a Debrecen háromszor, a Békéscsaba egyszer rúgott kapura, ezek a viszonylag magas számok senkit ne tévesszenek meg, mert a produkció így is egy nagy nulla volt.
Joggal bíztunk abban, hogy a második félidő sokkal jobb futballt hoz, és nem is csalódtunk. Derekasan egymásnak esett a két csapat – kár, hogy ez a felturbózott tempó hozzávetőleg 80 másodpercig tartott… Utána megint csak gyengébb lett a meccs, de akadt ennél jóval nagyobb baj is: Szatmári Csaba egyszer csak a combjához kapott, és a mozdulataiból látható volt, ott bizony elszakadt valami. Az újabb, immár sokadik szerencsétlen sérülés megfogta a Lokit, meddő mezőnyjátékkal teltek a percek. Mindaddig, amíg teljesen váratlanul Dombi Tibor csodálatosan fejelte a labdát a bal sarokba. Járt is neki a dicséret, elvégre nem szokása gólt fejelni…
Végre – gondolták a szurkolók, és gondoltuk mi is, hiszen így csak izgalmasabb lett a mérkőzés. Az utolsó 20 percre nem is lehetett különösebb panasz, az addig visszafogott Békéscsaba bátrabban játszott, a Loki meg a fellazult védelmet igyekezett még néhány apró góllal megzavarni. Az állás viszont már nem változott, maradt az igen sovány hazai győzelem, ami a látottak alapján megérdemelt.