Szív, lélek, hit és sikeréhség

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzetePAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzete
Vágólapra másolva!
2003.11.26. 20:22
Címkék
Az, hogy most aztán "Hajrá, Debrecen!, magától értetődik. Az, hogy most egy egész országnak kell szurkolnia a Loki sikeréért, természetes. Az, hogy ez az egyetlen csapatunk maradt, amely még tehet valamit az idén is alaposan megtépázott futballbecsület részleges helyreállításáért, szerfelett szomorú, ám tény.Egyedül az nem biztos, hogy a Debrecen tovább is jut.
Nem, nem holmi kincstári pesszimizmus íratja ezt le velem, hiszen a szívem mélyén hiszem, ugyanakkor minden porcikámmal remélem a DVSC diadalát, ám ettől még muszáj a földön maradni és józanul gondolkodni. Különösen, ha élnek még a friss emlékek Szalonikiből, különösen a két klubelnök párbeszédéről. A görög megkérdezte a magyart, mekkora költségvetésből gazdálkodnak, ő pedig őszintén megmondta: másfélmillió euróból. A kíváncsi hellén tréfára vette a dolgot, nevetve újra megkérdezte, és akkor sem hitte el a választ, amikor ugyanazt a feleletet kapta. Annyira nem, hogy a banketten ismét félrevonta a magyar elnököt, és megkérte, mondja meg most már komolyan, mekkora a Debrecen költségvetése. Harmadszorra már kénytelen volt belenyugodni, és a meglepetéstől csak annyit tudott kinyögni, hogy az ő csapata, mármint a PAOK csak utazásra költ ennyit egy esztendő alatt, és a Debrecen pénzéből Görögországban még egy harmadosztályú klubot is nehéz lenne fenntartani és működtetni.A PAOK-nak nincsenek világsztárjai, ám ghánai, kameruni válogatottak erősítik, néhány görög játékosa is komoly tekintélynek örvend hazájának futballjában, a két klub létesítményhelyzetének az összehasonlításába kár is belefogni, azaz a rideg tényeket nézve óriási a görögök előnye.Csakhogy a futball szerencsére nem csupán a rideg tények összevetése. Szív, lélek, identitás, hit, büszkeség, sikeréhség – mind nem forintosítható fogalmak, amelyek azonban olykor képesek felülkerekedni mindenen, ami az ellenfél javára szól. Önmagában az, hogy a Loki idegenben 1–1-es döntetlent ért el, még nem garancia semmire. Aki ebből az eredményből indul ki, és azt hiszi, a csapat sínen van, az önmagát is becsapja. A Debrecennek ma a továbbjutásért egy, a kintinél bizonyára nehezebb csatában újra bizonyítania kell, hogy a futballban tényleg tetten érhetők olyan tényezők is, amelyek fittyet hánynak a jobb lehetőségekre, a biztosabb háttérre, a több pénzre, a viszonylagos gazdagságra, az összehasonlíthatatlanul jobb körülményekre.Ugyanakkor a Szalonikiben lejátszott meccsen látottak után kudarc esetén nem illene ezekre a körülményekre mutogatni. Ennél azért többet üzen az az 1–1. Ám az is igaz, ezek tudatában a siker is roppant fényes lenne.Tehát: most tényleg nagyobb a tét, mint egy csapat sikere. És ezért kell most egy egész országnak szurkolnia ennek a csapatnak a sikeréért.

Szavazás

DVSC–PAOK: mi lesz a visszavágón?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

DVSC–PAOK: mi lesz a visszavágón?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik