Az elkergetett tyúk

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzetePAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzete
Vágólapra másolva!
2003.07.21. 21:36
Címkék
Az aranytojást tojú tyúkot levágni nem bölcs dolog, elkergetni viszont kimondottan nagy ostobaság.
A múlt héten csak kapkodtuk a fejünket, és értetlenségünk okán szaporán pislogtunk, amikor a Várszegi kontra Ferencváros ügy éppen friss fejleményeiről értesültünk – jómagam nemigen találkoztam olyan emberrel, aki tisztán és világosan értette volna, mit is kínál pontosan a tulajdonos a szabad távozás fejében, pedig többségük közgazdász diplomával is büszkélkedhet. Ám nem is ez a lényeg, az egyre szánalmasabb kötélhúzás az, ami a mosolyt az ember arcára fagyaszthatja.Igen, a mosolyt, hiszen az egész legalább annyira nevetséges, mint amennyire tragikus. Az alapképlet amúgy végtelenül egyszerű: Várszegi Gábor alighanem a fejét veri már a falba, mert két éve meghallotta a kétségbeesett ferencvárosiak könyörgő szavát, és beszállt a Fradiba. Néhol azt olvashatjuk, hogy segített a klubon, amit gyorsan felejtsünk is el, hiszen nyilvánvaló, hogy a Fotex-birodalom urának esze ágában sem volt segíteni. Ô üzletet látott a Ferencvárosban. Úgy vélte, a lerobbant és legatyásodott futballvállalkozásba érdemes életet lehelni jelentősebb tőkebefektetéssel, látott benne fantáziát, amelynek a körülmények szerencsés alakulása esetén talán nem is lett volna csapongó túlzása, hogy akár a Bajnokok Ligája varázslatos világa is visszacsalogatható lesz az Üllői útra.Utólag úgy fest, ezek a körülmények itt, ennek az országnak ebben a klubjában nem is alakulhattak volna szerencsésen. A vezetők most kemények, nem engednek jottányit sem a szerződésből, ám meglepne, ha eltökéltségük nem peregne le a tulajdonosról. Ô állítólag tételesen sorolta, a klub mivel és mikor szegte meg a szerződést, mehet tehát a bíróságra a pénzéért, a Fotex ügyvédei kézből megkontráznak mindent, de ha nem így lesz, a per elhúzódhat akár évekig is, és ha – tegyük fel – nyer a Ferencváros, mire hozzájutna a pénzéhez, a dolgok jelenlegi állása szerint a szakosztályok egy része már csak az emlékkönyvekben létezik majd. Az ügy általános tanulságait tekintve ráadásul tökmindegy, kinek van igaza, ha nem születik megegyezés, ezt úgyis eldönti majd a bíróság. Ebből a szempontból jóval fontosabb, hogy ha valakinek van oka a fejét a falba verni, az a két fél közül nem Várszegi Gábor. A legtöbbet a Fradi veszít a válással, és emiatt saját magán kívül nem is okolhat senki mást! Évtizede már, hogy nem tett semmit a klubhoz kapcsolódó, cselekedeteivel a kriminalitás határait súroló, azt gyakran át is lépő csoportok ellen, sőt, olykor azok a háttérben még az irányítást is magukhoz ragadták: edzőket buktattak vagy juttattak kispadhoz, játékosokat tartottak a markukban, és a vezetők nem tudtak és nem is mertek szembeszállni velük. Tétlenül nézték, ahogyan a Fradi megszűnt azt jelenteni, amit jelentett akár csak nyolc-tíz évvel ezelőtt is, és ezzel a mai moralitással a nagy sport- és üzleti sikerekről szőtt álom csupán ábránd maradhat. Így esett meg tehát az az igen méretes ostobaság, hogy elkergették az aranytojást tojó tyúkot.És a kemény szavak élét kissé tompítják az ismét kétségbeesett tekintetek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik