NB I B. Monor SE–Diósgyőri VTK 1–4

SZALAI ZSOLTSZALAI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2003.05.10. 22:46
Címkék

GÓLSZERZÔ
Sidó a 15. percben a kapusról hozzá pattanó labdát 15 méterről fejelte a kapu közepébe (1–0). Sándor Zsolt a 24. percben Vitelki beadásából hat méterről vágta a kapu közepébe a labdát (1–1). Piroska a 33. percben Montvai önzetlen passzából továbbított a hálóba (1–2). Sándor Zsolt a 43. percben három méterről pörgetett a hálóba (1–3). Piroska a 83. percben húsz méterről a kapufa segítségével lőtt a jobb alsó sarokba (1–4).

SZÖGLETARÁNY: 3:7 (1:2)

Közepes színvonalú találkozón a tartalékos Monor kontrára rendezkedett be, így óriási mezőnyfölényt alakított ki a DVTK. Mégis az első kapuralövésből a hazaiak szereztek vezetést. Ez után sem változott a játék képe, a DVTK birtokolta többet a labdát, de a kapuig nem jutott el a foggal-körömmel védekező Monor ellen. Aztán a félidő közepén megérdemelten egyenlítettek a vendégek, akik a folytatásban már könnyedén érték el góljaikat. A fordulás után bátrabb lett a Monor támadójátéka, az 50. percben Lengyel Roland révén szépíthettek volna. Azonban a kezdeti lendület után visszaállt a rend, újra a DVTK irányított, és Montvai révén akár 1–6 is állhatott volna az eredményjelzőn, de még az üres kapunál is a kapufát találta telibe. A hazai kontrák nem voltak veszélyesek. A végeredményt végül Piroska Attila távoli lövéssel állította be, fölényessé téve a borsodi gárda megérdemelt győzelmét.

Mestermérleg
Gubucz László:
– Nyolc stabil játékosunk hiánya érződött a csapat teljesítményén.
Vágó Attila: – A csapat hozta a kötelező győzelmet, ezért dicséretet érdemel, viszont a mutatott játékunkon még van mit javítani.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik