Dunaferr - Megszakadtak a tárgyalások

S. T. J., Z. A.S. T. J., Z. A.
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 21:52
Címkék
Szombaton lejátszotta első felkészülési találkozóját a Dunaferr, a háromszor harmincöt perces összecsapás a Kaposvári Rákóczi ellen gól nélküli döntetlennel zárult. Hétfőn a megszokottak szerint ismét két gyakorlás várt a labdarúgókra, igaz, továbbra is Dunaújvárosban. Mindezt azért érdemes hangsúlyozni, mert az eredeti elképzelések szerint az újvárosiaknak éppen edzőtáborban kellene lenniük, ám az előzetesen eltervezett tiszaújvárosi összetartásból immár biztosan nem lesz semmi.
Tornyi Barnabás vezetőedző elképzelései szerint már az elmúlt héten is Tiszaújvárosban kellett volna készülnie a piros-fehér alakulatnak, csakhogy a vezetők álláspontja az: amíg a kft. anyagi helyzete nem rendeződik, addig szóba sem jöhet az utazás (február elejére ciprusi edzőtábort tervezett a Dunaferr szakmai vezetője, ám a jelenlegi helyzetben valószínűsíthető, hogy a külföldi túrából sem lesz semmi…).Az edzőtáborozásnál is bizonytalanabb a Dunaferr jövője. Amint arról már beszámoltunk, a dunaújvárosi futballnak befektetőt kereső, Muszbek Mihály nevével is fémjelzett tanácsadói csoport, a SportUnió Kft. megtette már ajánlatát, de a klub elnöksége eddig nem döntött arról, hogy a javaslatok valamelyikét elfogadja-e. Hétfőn viszont újabb egyeztetés zajlott a felek között, ám mint azt a sportegyesület elnöke, Perjámosi Sándor érdeklődésünkre elmondta: a megbeszélések ezzel véget is értek, mert az álláspontok nem közeledtek egymáshoz (mindezt kérdésünkre Muszbek Mihály is megerősítette). Az elnök úgy vélte, az üzleti megbeszélések tartalmát nem lenne elegáns nyilvánosságra hozni, ezért nem kívánta kommentálni azon értesülésünket, miszerint a SportUnió Kft. öt hónapra szóló megállapodást kínált. Ennek lényege az lett volna, hogy a tanácsadó társaság jogot szerez a Dunaferr Labdarúgó Kft. eladására, azaz ez idő alatt megpróbálja értékesíteni az üzletrészt, igyekszik befektetőt keresni. Úgy tudni, a dunaújvárosi klubvezetőknek (jelenleg az egyesület a futball-kft. százszázalékos tulajdonosa) elsősorban az nem tetszett, hogy a SportUnió Kft. nem vállalt (merthogy nem is vállalhatott) garanciát a sikerre. Vagyis fennállt volna a veszély, hogy a sportegyesület a következő öt hónapban elkölti a pénzét a labdarúgókra, emiatt nyárra kiürül a kasszája, ami a többi szakosztályt is tönkretehetné. A futball-kft.-nek jelenleg 200 millió forint az adóssága, és klubközeli vélemények szerint még legalább ennyi pénzre lenne szükség, hogy Tornyi Barnabás együttese versenyképes maradjon a tavaszi meccsekre. Csak adalékként: a Dunaferr SE erre az évre összesen 400 millió forintot kap a főszponzor Dunaferr Rt.-től… A kérdésre, hogy van-e remény a csapat megmentésére, Perjámosi Sándor kérdéssel felelt: vajon van-e manapság olyan hiteles vállalkozás, mely magára vállalna egy 200 milliós adósságot, és további milliókat áldozna a magyar futballra? Ami bizonyos, a sportegyesület elnöksége – melynek képviselője kedden felkeresi a labdarúgókat, és tájékoztatást ad a kialakult helyzetről, azt sem titkolva, hogy a testület tagjai fedezet nélküli ígéretekkel nem kívánják bolondítani a sportolókat – március elsejéig vár a befektetőjelöltre, bár ez alighanem csak jelképes időpont, hiszen február közepén lejár az átigazolási időszak, azaz a dunaújvárosi labdarúgók aligha várnak az utolsó pillanatig.Azaz alighanem borítékolható, hogy valamennyi piacképes labdarúgó távozik majd, és így kisebbfajta csoda lenne, ha a Dunaferr a juniorokkal meg tudná őrizni az élvonalbeli tagságát. Az a csapat, amely 2000-ben bajnoki címet szerzett, és tavaly is negyedikként zárt, a jelek szerint nemkívánatossá vált Dunaújvárosban. Akik pedig még mindig szimpatizálnak a futballal, kezdhetnek megbarátkozni a gondolattal: az ország egyik legszebb stadionjában nyártól valószínűleg NB I B-s meccseket rendeznek…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik