A PEAC-Pécs új játékosa, Szanja Orozovics

„Az Adria-liga egyik legjobb bedobóját sikerült szerződtetnünk, aki januárig vezette a liga gólátlagát – mondta Mészáros Zalán ügyvezető. – Szanja Orozovics fiatal, tehetséges, hosszabb távon számíthatunk rá, és szép jövő előtt áll. Emiatt is írtunk vele alá kettő plusz egy évre szóló szerződést. Orozovics posztja, a hármas igazi hiányposzt Magyarországon, abban bízunk és azt reméljük, hogy hozzásegíti csapatunkat távlati céljaink megvalósításához.”

Szanja Orozovics az Athlete Celjében bontogatta az elmúlt két évben a szárnyait, amely a délszláv térség egyik legnevesebb utánpótlás-nevelő klubja, több szakember meglátása szerint a közeljövő Euroliga-játékosai pallérozódnak itt. Az Adria-ligában Orozovics 20.9-es pontátlagot produkált, a PEAC-Pécs ellen (60–52-re győztek Horváth Lilláék) csapata 52 pontjából 24 az ő nevéhez fűződött. Azért játszott csak egy találkozót a mieink ellen, mert a szerb válogatott januári összecsapásán combsérülést szenvedett, ami miatt másfél hónapot kihagyni kényszerült. Visszatérését követően ott folytatta, ahol abbahagyta, klubjával, a Celjével szlovén bajnok lett.

Orozovicsot a neves kosárlabda-szakportál, az eurobasket.com megválasztotta az év erőcsatárának , és az Adria-liga első ötösébe is beszavazta. A szlovén bajnokság MVP-je május elején, egy interjú során elárulta, hogy szeretné magát kipróbálni egy erősebb klubban, a Celjét nagy ugródeszkának tekinti, s köszönetet mondott az edzőinek és a klub vezetőségének is a gyönyörű szezonért.

„Horváth Lillával a következő években jól meg tudják oldani a hármas poszton meglévő feladatokat, itt sikerült erősítenünk. Orozovics játékában fellelhető az igazi szerb iskola, labdabiztos, az egyik legponterősebb volt egy fiatal csapatban, jól az egy egy elleni játékban, remekül használható az átmeneti, tranzíciósban, magas, jó felépítésű, gyors, dinamikus lány. Persze van még miben fejlődnie, elsősorban védekezésben, illetve erőnlétben, de a következő évek során lesz lehetőségünk a fejlesztésére, meglepetést szerezhet nekünk” – nyilatkozta Zeljko Djokic vezetőedző a klub honlapjának, és hozzátette: ha egyes és ötös poszton sikerül a kiszemelteket szerződtetni, erősebb csapat lehet a PEAC-Pécs az elmúlt évinél.