Az NB I ötödik helyén álló pécsi együttes válogatott centere, Barnai Judit december 23-án közölte a csapat vezetőségével, hogy távozik. Hogy határozott idejű, a szezon végéig érvényes sportszerződése tudatában miként tehette ezt meg, az egyelőre a baranyai klub vezetői számára sem világos.

Barnai Judit karácsonykor távozott (Fotó: Dömötör Csaba)

„A szerződés megszüntetése csak közös megegyezéssel történhetne – mondta Kond Árpád, a PEAC-Pécs ügyvezetője a Nemzeti Sportnak. – A rendes felmondási jog korlátozását mindketten aláírtuk, rendkívüli felmondásra okot csak súlyos szerződésszegés adhat, ilyet a klub nem követett el. Nem fogadhatjuk el az egyoldalú felmondást, ebből kárunk keletkezik, többek között azért, mert pótolnunk kell a játékost. A tizenöt napos felmentési időt december harmincegyedikéig tartottuk, Barnai másnap leadta a szerelését, a lakáskulcsát és távozott. Nem tudjuk, hol folytatja, de kártérítési igényünket fenntartjuk.”

Természetesen kerestük Barnai Juditot is, ám ő az ügynökéhez, Benczurné Turóczi Nikoletthez irányított minket, aki azt mondta, egyelőre nem nyilatkoznak az ügyről. Mindenesetre a játékos a novemberi válogatott szünet utáni időszakban a menedzserén keresztül jelezte, hogy szakmai problémái vannak a játékidejét, a csapatban betöltött szerepét illetően.

A pécsiek a szabadon igazolható magyar játékosokkal nem tudtak megállapodni, viszont lehetőségük volt még egy légiós szerződtetésére az eddigi három mellé. Így került képbe a korábban az Aluinvent DVTK Miskolcot erősítő amerikai Alyssia Brewer, aki négyes és ötös poszton is jó teljesítményre képes. Vele sikerült gyorsan megegyezni, s Kond Árpád természetesen azt szeretné, ha az adminisztrációs teendők leküzdése után a vasárnapi, Atomerőmű KSC Szekszárd elleni rangadón már bevethető lenne.